Nyitókép: Boris Zhitkov/Getty Images

Sulyok Tamás elmozdítása mellett még három ügyet is megvizsgál az Alkotmánybíróság

Infostart
2026. augusztus 12. 11:48
A testület augusztus 13-án ül össze.

Csütörtökön ülésezik az Alkotmánybíróság, négy ügyet tárgyalnak a napirend szerint.

Az első az Alaptörvény 17. módosítása miatt beadott utólagos normakontroll a köztársasági elnöki megbízatás megszűnésével kapcsolatban, ezt a Fidesz–KDNP kezdeményezte.

A második az Alaptörvény 16. módosítása miatti utólagos normakontroll a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatban, ezt szintén a Fidesz-KDNP politikusai nyújtották be.

A harmadik és a negyedik az Alaptörvény 17. módosítása miatti utólagos normakontroll az országgyűlési képviselők 12 éves mandátum korlátja, illetve az alkotmánybírók 70 éves életkorhatára miatt, szintén a Fidesz–KDNP-től.

Az utólagos normakontrollról egy kivétellel a Fidesz által jelölt és megválasztott alkotmánybírók döntenek, mivel négy, 70 év feletti bírónak szeptember 1-jén szűnik majd meg a mandátuma – jegyzi meg ezzel kapcsolatban a Telex. Az egyetlen kivétel Sonnevend Pál, akit Hende Csaba helyére választott meg kilenc évre a parlament.

A döntésekben fontos lesz, hogy az Alkotmánybíróság jogköreit a Fidesz korábban szűkítette, ezért Alaptörvény-módosítást tartalmi okokból nem, csupán eljárásjogi hiba miatt semmisíthetnek meg.