Miután Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, befejezte beszédét, Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke következett, akit a moderátor, Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő konferált fel azzal, hogy itt Tőkés László püspök politizálhat, Orbán Viktor pedig prédikálhat.
A jelenlévők számára a valóság két részből áll, spirituális és racionális valóság is létezik, ezért szoktak ketten felszólalni itt Tőkés Lászlóval, és reményeik szerint ezt még sokáig megtehetik itt – kezdte beszédét Orbán Viktor.
Az idei különleges alkalom, 16 év után ellenzéki politikusként kapott meghívást. Közösségük ma átéli ellenzéki helyzetét és újraértékeli szerepét, erre fog vállalkozni. Eddig könnyen átlátható volt a magyar helyzet a kormányuk alatt: átlátható nemzeti keresztény kormány, munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, szuverenitásalapú kül- és nemzetpolitika. Ám a világ helyzete az elmúlt években bonyolult volt, változó és kaotikus, ezért a hangsúly a világ megértésén volt korábban itt a Tusványoson, ezen most változtatni kell, mert mára nehezen érthető, mi történik Magyarországon – közölte, közölve, hogy a magyar helyzettel fog részletesen foglalkozni, a világ dolgaival csak annyiban, amennyiben szükséges.
Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelte a jelen állapotokat.
Szerinte nehéz megragadni, mi történik most Magyarországon, a választás után egy olyan valóságra ébredtek, amelyről korábban azt hitték, csak rossz vicc lehet. De „így is jó, így is a mienk, így is Magyarország” – jelentette ki.
Az ország legerősebb vezetőit kizárták a politikából, megtiltották nekünk, hogy a jövőben induljunk a választáson. „Ezzel felszámolták a demokráciát, mert ha nem az emberek döntik el, kire szavaznak és nem az emberek döntik el, hogy kire szavazhatnak, az a demokrácia végét jelenti. Megszüntették a jogállamot is a vezetők, közjogi méltóságok eltávolításával. A demokrácia és a jogállam felszámolása a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik.
Ez bűncselekmény. Ennek most nincs, de akkor majd lesz jelentősége, amikor majd visszaállítjuk a jogállamot, és akkor komoly jelentősége lesz”
– közölte.
Arra, hogy mihez hasonlít a mostani magyar hatalomgyakorlás, azt mondta, láttunk már ilyet. „Közjogi vezetők eltávolítása, az ellenzék ellehetetlenítése, fegyveres rendőröket küldenek azokra, akik nem támogatják a rendszert mondjuk influenszerként, lerohanják az ellenzéki pártokat” – láttunk már ilyet. Ezt még Amerikában is ismerik, Dél-Amerikában van ilyen – mondták neki legutóbbi amerikai tárgyalásain. A politikai önkény és gazdasági elnyomás rendszerét Európában most vezetik be először, talán Lengyelországban lehet felismerni néhány elemét, de a maga teljességében Magyarországon látható, Magyarország az új Venezuela, csak olajvagyon nélkül. Ennek a lépései szerinte az alábbiak.
1. Először ott is eltávolították azokat, akik nem tartoztak Maduro pártjához. Budapesten bizottságok hallgatnak meg köztisztviselőket, akiktől azt kérdik, szereted-e a miniszterelnököt. Dél-Amerikában is megtámadták az ellenzéki pártokat, zaklatták és betiltották őket, kampányirodákban voltak házkutatások, számítógépeket foglaltak le.
2. Hamis vádakkal megfélemlítették az ellenzéket: hamis, homályos vádak, jogilag tisztázott okok nélkül indított eljárások, jogorvoslat kizárása – szerinte ilyen rendszer épül Magyarországon. A Nemzeti Vagyonvédelmi és -visszaszerzési Hivatal egy új AVH, a kommunista rendszer politikai rendőrségét idézi. De hová vezet, ha a kormány a már létező rendőrség és ügyészség mellé egy új állami hatóságot hoz létre az ellenfeleivel való leszámolásra? Ilyet eddig csak a kommunisták és Hitler csinált – fogalmazott.
„Magyarországon radikális politikai vírust látunk, nemzetközi hálózatok terjesztik, csak eddig Magyarországra nem tudott bejutni.
Ezért magyar neve sincs még. A világban ezt a jelenséget több módon is megnevezik: neokommunizmus, new age kommunizmus, liberális autoriter rendszer, államcsíny. Én maradnék az önkény és az önkényuralmi rendszer szavaknál” – mondta Orbán Viktor. Szerinte ez úgy jött létre Magyarországon, hogy Brüsszel támogatta – Brüsszelnek a Moszkvával való hasonlósága egyre nyilvánvalóbbá vált, de hogy nyílt önkényuralmat támogassanak, azt nem gondolták.
Mindenesetre ez ellen fel kell lépni – szögezte le, és nem azért, mert ez egy másik párt, hanem mert a működésének súlyos gazdasági következményei lesznek, de leginkább mert ez egy rossz rendszer. Megkérdőjelez olyan dolgokat, értékeket és igazságokat, amelyekről korábban közmegegyezés volt. És mert ez a rendszer építés helyett rombol.
Ez a rendszer szerinte:
- 1. elbizonytalanít abban, hogy mit tehet és mit nem a hatalom.
- 2. elbizonytalanít abban, hogy mi magán- és mi köztulajdon. Támadják azokat a kkv-ket is, amelyek gazdasági kapcsolatban voltak az önkormányzatokkal. De valójában bármely céget eljárás alá vonhatnak most egyetlen állampolgári bejelentés alapján.
- 3. elbizonytalanít abban, hogy mi igaz és mi hamis. Ma nem betiltják az igazságot, hanem a Facebook-kormányzással eltakarják.
- 4. elbizonytalanít abban, mi valóság és mi nem, mi igaz és mi a mozi. Sokan meg vannak győződve arról, hogy a gazdaságban minden jobb lesz. Pedig ez nem a valóság, hanem mozi, ahol nem is dokumentumfilm megy, hanem egy fantasy.
Ez a politika olyan érzést teremt, ahol senki sem érezheti magát biztonságban, főleg azok nem, akik nem rájuk szavaztak, vagy fel mertek szólalni ellenük. „Aki nincs velünk, az ellenünk van” – ez ma Orbán Viktor szerint a Tisza jelszava, de ez veszélyes az emberi együttélésre, a gazdaságra és a békére.
A Tiszára szavazó 3,5 millió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek, mert az önkény lényege, hogy nem ismeri el a saját korlátait. Az új hatalom agresszív, erőszakos és visszaél az erejével, felforgatja Magyarországot és felborítja a társadalmi békét a Fidesz-elnök szerint.
Szerinte a tavasszal a változásra szavazók nem a hatalommal való visszaélésre szavaztak, kevesebb kormányzati hibát és több gazdasági eredményt akartak.
Egy önkritikára épülő ellenzéki politika helyett az idő rövidsége miatt ellenállási politikára kell váltania a Fidesznek.
De a Fidesz-szavazóknak elmondta: Magyar Péter a párt soraiból érkezett. „Ha van valami, amiért elnézést kell kérnem, az ez, hogy közülünk jött, még ha mindig a párt legrosszabb részéhez tartozott is” – közölte.
Szerinte a feladat az, hogy megtalálják azt a magyar életteret és életformát, „amiben mi magyarok újra otthon érezzük magunkat”.
1. Fáradhatatlanul fel kell szólalni a hazugság ellen. A hazugságból pedig sok van.
a) Nem akarunk kilépni az Európai Unióból, hiába állítják most ennek az ellenkezőjét. Az EU most rossz politikát visz, tönkreteszi az európai gazdaságot, ezért alapítottuk meg az Európai Patrióták Szövetségét.
b) Sikeres hazugság volt az is, hogy az orosz érdekeket támogatta a kormány. Ez nem igaz, de szükségünk van az orosz olcsó energiaforrásokra, meg kellett volna vétóznia a magyar kormánynak a 21. szankciós csomagot, amellyel kitiltották végleg Európából az orosz energiát.
c) Világossá kell tenni, hogy a NATO létfontosságú, de az egy védelmi szövetség. Viszont a tagállamoknak, Magyarországnak is NATO-n kívüli háborúkban joga van a semlegességhez, amit viszont most feladtak és Magyarország egy ukránbarát koalícióhoz csatlakozott. Ez komoly dolog, a háború eszkalálódása esetén potenciális katonai célponttá tették Magyarországot. Kapitális hiba volt feladni a semlegességet.
d) Sikeres hazugság volt, hogy a kormány pedofilokat védelmez (Zsolti bácsi ügy), de mára kiderült, hogy a Tisza Párt és a miniszterelnök testvére sok millió forintot adott a hamisan vádoló személynek – közölte Orbán Viktor.
e) Sulyok Tamás Fidesz-báb – újabb sikeres hazugság, pedig ő volt az első civil köztársasági elnök, nem volt párttag és így pártbáb sosem – sorolta.
2. El kell mondani az igazat az embereknek a fenyegető gazdasági helyzetről – ez a második feladat a Fidesz-elnök szerint. Magyarországon hónapok óta nincs gazdasági kormányzás, Facebook-kormányzás van, mozi, de az erős forint tönkreteszi az exportra dolgozó vállalkozásokat, de nem kapnak kompenzációt.
Az euró szerinte egy kódnév a megszorításokra, ezért támogatják a spekulánsok és a bankok. Ősszel majd jönnek a megszorítások, akkor erre fognak hivatkozni. Ha majd beütnek a bajok, akkor előbb-utóbb jönnek a külföldiek, és akkor a magyar kormány beszorul, és
bekövetkezhet akár Magyarország ötödik kifosztása is.
Először Trianon, utána a II. világháborús, az oroszoknak fizetett kompenzáció, aztán az első Horn-kormány, majd 2002-2010 között a privatizálások. Magyarország 2010-2026 között visszavett, amit tudott, megduplázták a nemzeti vagyont, a devizatartalék rekordon, az aranytartalék 33-szorosa a korábbinak. „Újra van miért kifosztani Magyarországot” – vetítette előre, megjegyezve, hogy a külföldiek most érzik, hogy itt ismét lehet olcsón vásárolni, de ezt ki kell védeni.
Nem minden jó, ami európai – hangsúlyozta, kifejtve, hogy az ottani zöldpolitika se volt jó, az az energiapolitika tönkretesz bennünket, az EU-s szankciópolitikán is rajtavesztünk, a külpolitikájuk sem jó, hiába uniós, mert háborúba visz – a fiatalokkal könnyű volt elhitetni, hogy minden uniós dolog jó, mert még nincs tapasztalatuk azzal, hogy a brüsszeli úton járó politika már volt sikertelen.
Ősszel a kormánynak be kell vallania Orbán Viktor szerint az igazságot az energia, az olaj- és a gáz helyzetéről is. Mert hónapok óta dolgozni kellene a magyar gazdaságra leselkedő energiaválság elhárításán, de csak azzal hitegetik az embereket, hogy minden rendben lesz. Ám az olajkínálat 19 százaléka kiesett, az energiaárakat áron alul lent tartják (az USA a stratégiai kőolajtartalékából szabadít fel készleteket, de ez vészesen fogy), a világ a végítélet pillanatára készül, melyben az árak már nem lesznek lent tarthatók.
3. Vitákban meg kell védeni az elmúlt 16 évet – ez további feladat most Orbán Viktor szerint. 2010-2022 között négy kétharmada volt a kormánynak, baj az utolsó 4 évvel volt, arra mondtak nemet az emberek.
Az előző kormány büszke lehet az előző 16 évre, és „ki kell mondaniuk higgadtan, kellő szerénységgel, de határozottan: történelmi tény, hogy a magyar jobboldal tette a legtöbbet és dolgozott a legtöbbet Magyarországért. A Kárpát-medencei és az erdélyi magyarokért is. A mi közösségünk vitte véghez a rendszerváltást, mi számoltuk fel a kommunista rendszert, visszaadtuk a munka becsületét és létrehoztunk 1 millió munkahelyet, megvédtük a magyarokat a külföldi nagytőke harácsolásától, a migránsok tömegétől, a háborúba sodródástól, mi teremtettük meg Európa legbiztonságosabb országát” – sorolta. Mások is tettek Magyarországért, néhányan sokat is, de a korábbi kormány tette a legtöbbet szerinte.
4. Álljunk ki egymásért, senki se érezhesse magát egyedül. Nem tudják mindenki nehéz helyzetét megoldani, de akinek tudnak, segítenek – mondta. „Amikor visszaáll a demokrácia, az áldozatoknak és a károsultaknak teljes jóvátételt fogunk adni” – fogalmazott.
5. Fellépni az új önkényuralom ellen – ez a legfontosabb feladat, felépíteni a legszélesebb ellenállást, összefogást a szabadság mellett, mert nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága. „Engem is vittek már be a rendőrök önkényuralmi rendszerben, tudjuk, mit kell csinálnunk. A Fidesznek is egészen mást kell csinálnia, mint az elmúlt 16 évben. A frakciónak el kell végeznie a hagyományos politikai munkát a parlamentben, Bóka Jánoséknak bizonyítaniuk kell, hogy a közösségünk bármikor képes a mostaninál egy szinttel jobb kormányt kiállítani.
A Fidesznek viszont egész mást kell csinálnia: nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem szolgálnia és kiszolgálnia kell a nemzeti ellenállást.
Annak célja a szabadság helyreállítása, az pedig nem pártkérdés, nem jobb vagy baloldal kérdése. A Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltatóközpontként, inkubátorházként, faiskolaként kell működnie. Nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait kell gyarapítania, segítenie. A cél a Fidesz számára nem a hatalom, hanem a szabadság. Tudjuk, hogyan kell. A magyarok 57 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene. Látni fogják, ez az arány meg fog fordulni, és a szabadság hívei lesznek többen. Ez hamarabb fog megtörténni, mint gondolnánk, mert ennek a tiszás önkényuralomnak nincsenek meg a gazdasági alapjai. Jó politikával akár meg is lehet ezt teremteni, de úgy látom, nincs meg a képesség és tehetség erre” – fejtette ki.
Ma nincs miből kifizetni a dolgokat, ez nemcsak Magyarországon gond, hanem egész Európában. Ennek az önkényuralmi rendszernek nincs jövője, el fog tűnni – vélte. A kérdés szerinte csak az, hogy mikor derül ez ki és addig mi történik.
„A 133 nap utáni első napon fog kiderülni, ez ősszel lesz. A 134. naptól nőni fog az ellenállás és a szabadság tábora” – mondta. Aki a szabadságellenes politikát hozta, az fogja vinni, nem a Fidesz fogja apasztani, hanem a fiatalok. A Fidesz dolga, hogy kitartson a 2,5 millió szavazója mellett, akikkel mindig egymás mellett álltak.
Most a 2,5 millió szavazó kevés a többséghez, de a hiányzó százezreket a valóság keltette politikai hullámok fogják elhozni,
a gazdasági nehézségek, és ha felébrednek az emberek, akik nem ilyen lovat akartak, ki fogják adni a szabadság új széles koalícióját és meglesz a többség.
Az EU-országok vezetésében tele vagyunk visszatérőkkel: Szlovákia – Robert Fico, Csehország – Andrej Babis, Szlovénia – Janez Jansa, a lengyelek jövőre fordulnak és az osztrákoknál is vissza fog térni Herbert Kickl alkancellár a hatalomba – vélekedett. A Fidesznek csak ott kell lennie az állomáson egy érvényes jeggyel, ha jön a vonat, fel kell csatlakoznia erre az európai folyamatra.
„Tanuljunk a hibáinkból, büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszeretőket, álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat, és garantáljuk az embereknek, hogy amit a közelgő megszorításokkal elvesznek tőlük, azt egy új, higgadt polgári kormányzás vissza fogja adni nekik” – zárta szavait.
Kérdések
Ezeket előre felsorolta Németh Zsolt, először Tőkés László válaszolt, aztán az idő múlása miatt Orbán Viktor röviden válaszolt, némelyikre egyáltalán nem reagált.
Erdélyi diákelvándorlás – visszafordítható?
Tőkés László: a határ mellett buszjáratok viszik a határon túlra az iskolákba a diákokat, olyan is van, hogy elemisták járnak át, de az általános iskolások nagy számban járnak át. „Tehetetlen, keserű lélekkel nézzük ezt a jelenséget, melynek háttere és oksága nagyon bonyolult” – fogalmazott. Felvetette egy olyan erdélyi népszavazás szükségességét, hogy menjenek vagy maradjanak Erdélyben? És ha a válasz a menni, akkor tudomásul kell venni, hogy világgá mennek. De szerinte ki kell alakítani egy olyan közvéleményt, amely bátran vállalja az értékeik melletti kiállást, például a honszeretetet vagy a gyökeres létet, ami a nemzet megmaradásának egyik záloga. Ne finomkodjunk, hanem utasítsuk vissza a diákelvándorlást. De a posztgraduális képzést például támogatjuk, ami nagy gazdagodását jelenti a hazának a visszatérők révén.
Kapnak-e támogatást a csángó magyarok?
A parajdi sóbánya katasztrófájával kapcsolatban mit üzenne?
Mit üzen az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK szurkolóinak?
Ezekre összevontan válaszolt a Fidesz-elnök: nem vagyunk kormányon, ezért a csángók, a parajdiak, a diákok és a sportszervezetek érdekében azzal tesszük a legtöbbet, ha mielőbb visszakerülünk kormányra, hogy mielőbb tudjunk segíteni.
Miért nem vette fel az országgyűlési mandátumát?
Azért, mert az a kétség alakult ki benne, hogy a parlamentben lehet-e még értelmesen beszélni, vagy csak elviselni lehet, ami ott történik? Vannak fiatalabbak, akik ezt jobban viselik, ő pedig a nagy széles szabadságkoalíció létrehozásával foglalkozik, köszönve bajtársainak, hogy helyette szenvednek a parlamentben.
Szijjártó Péter döntése hogyan befolyásolja a Fidesz jövőjét?
Ő volt és marad is még sokáig Európa legjobb külügyminisztere, bár ez a poszt nem betöltetlen, de "az egy másik kategória". A BYD-munkája kifejezetten Orbán Viktor támogatásával történt. A mai magyar kormányban van olyan, akit külföldi multitól, a Shelltől küldtek, de nagy különbség, hogy valaki onnan jön, vagy oda megy. Szijjártó Péterre komoly feladatok várnak, sokat fog még tenni a magyarokért, az erdélyiekért is.
Van-e visszaút a hátrányos Tisza-intézkedésekből gender és migráció ügyében?
.
Mit üzen Magyar Péternek?
Semmilyen magyar politikusnak nem üzen semmit.
Hogyan bírják a magyarok a Fidesz becsmérlését?
Hogyan ne hurcolják meg az értékes embereket?
Ezekre azt mondta, minél inkább meghurcolnak valakit közülük, annál inkább hőssé válik. Hajdu János volt TEK-parancsnok érdeme, hogy „az elmúlt 16 évben egyetlen terrorcselekmény sem történt, ő a mi hős tábornokunk”. Most azért van eljárás alatt, mert állítólag ezeket az ukrán kiképzett magas rangú katonákat, akik a pénzszállítóban voltak, állítólag másfél órával tovább tartották őrizetben. Ugyanez van szerinte Hankó Balázzsal az NKA-pénzek kapcsán. Belőlük most csinálnak hőst Orbán Viktor szerint, Magyarország jövendő vezetőit kell látni bennük, minél jobban meghurcolják őket, annál magasabbra fognak jutni.
Lesz-e EU 25 év múlva?
Nem lesz. Azért, mert ebben a pillanatban az EU így, ahogy van, életképtelen és nem tudja magát megújítani. Ettől még itt kell lennünk. De minden ma ismert nemzetközi szervezet, ami nem tudja megújítani magát, el fog tűnni vagy a felismerhetetlenségig megváltozik. Az angolszász világnak vége van, egy ázsiai dominanciájú világba lépünk át. Ami korábban érvényes és arányos volt, egyensúlyt teremtett, most az ellenkezőjét teszi. „Aki nem képes alkalmazkodni, az eltűnik, és most az EU nem tud alkalmazkodni. Azt kívánom, tudjon alkalmazkodni, ebben Magyarország játsszon szerepet, ennek a folyamatnak mi legyünk nyertesei”, de most nem így tűnik.
Elvállalná-e az Európai Bizottság elnöki tisztségét adott esetben?
Nem, azt meg kell szüntetni. Nem az a gond, hogy Ursula von der Leyen a biztottság elnökeként rosszul végzi a munkáját, hanem hogy túl nagy a szerepe annak a bizottságnak. Brüsszelt el kell foglalni a patriótákkal, az EU-t meg kell reformálni és vissza kell metszeni a bizottság korlátlan hatalmát, ami akkor jött létre, amikor Jean-Claude Juncker elnök, volt luxemburgi miniszterelnök 2015-ben meghirdette, hogy az addig jogi koordinációt végző testület politikai munkát fog végezni.
Begyűrűzhet-e a háború a szomszédos országokba?
.
Mi a V4-ek jövője?
.
Találkozott-e Donald Trump amerikai elnökkel?
.
Lehet-e az emberi jogok kérdésében számítani Washingtonra?
.
Mit üzen az egyetemi fiatalságnak, akik politizálni szeretnének?
„A 40 évnél idősebbek esetében szűken, de megnyertük a választást. A 40 év alattiaknál súlyosan elvesztettük. A fiatalok 19 százaléka szavazott ránk és 75 ellenünk. Ma Magyarország jövője a fiatalok kezében van, ha ők hagyják az önkényuralmi rendszert, akkor megmarad, de nem így ismerem őket. Ők lesznek az elsők, akik a maguk keresetlen stílusában elmondják az elégedetlenségüket. Történelmi feladat vár a magyar fiatalokra” – mondta.
Mindenkit emlékeztetni kívánt, hogy 2010-ben nem azért hívták vissza őket olyan sokan, mert megszerették őket, hanem mert szükség volt rájuk. Olyan nagy bajban volt az ország, hogy még baloldaliak is a Fideszre szavaztak, mert kellett egy kormányképes erő. Most ugyanez lesz Orbán Viktor szerint, mert van, amikor az öregség, a nyugodtság és a tapasztalat erény. „Majd föl fogunk értékelődni, ha a Jóisten is úgy akarja” – fogalmazott. És ezt nem lehet máshol megtalálni, mint a Fideszben, mert ott már látták ezt, a párt már bizonyított. Ezért kell Bóka Jánosnak jól vezetnie a frakciót, hogy látható legyen, hogy a Fideszt, ha kell, bármikor elő lehet venni.
Mi lesz az utánpótlás-akadémiákkal?
.
Melyik a kedvenc erdélyi söre?
A tábornak van söripari támogatója, ezért mindig azt a sört szeretem a legjobban, amely a legnagyobb összeggel támogatja a Tusványost.
Milyen könyvet javasolna a mostani helyzetben az olvasóknak?
.
Személyesen hogyan tud megküzdeni a sok mocskolódással?
Voltam már jobban, de nem az a kérdés, hogy hogy vagyunk, hanem hogy ahhoz hogyan viszonyulunk. Ez lelkierő kérdése. Legszívesebben csak keseregnénk, az alaphangulatunk a fájdalom, sajnáljuk a hazánkat. Látjuk, hogy lebontanak mindent, ami jó volt és valami sokkal rosszabb jön, ilyenkor nem lehet jól lenni. A kérdés, hogy miként viszonyulunk ehhez: erősen, jól kell viszonyulni, harcolni kell a változásért. „Ha melózunk, ha a Fidesz megérti, hogy a szabadság széles koalícióját kell felépítenie. Mindegy, mi lesz a Fidesszel és a KDNP-vel, mert a kérdés, hogy az ország hogyan találhat vissza a helyes útra?” – mondta Orbán Viktor. „A tilalmak, amikkel eltiltottak minket a miniszterelnökségtől és a képviselőségtől, ez nem érdekes. Jogállamon kívüli eszközökkel hozták ezeket létre, gond nélkül fogjuk ezeket eltávolítani, nincs se intellektuális, se jogi problémánk. (.) Jogállamon kívüli eszközöket választottak, államcsíny, bűncselekmény – nem fogjuk eltűrni. Ezek a korlátok nincsenek, ezeken át fogunk lépni, és lesz Magyarországnak újra nagy és erős nemzeti kormánya. Nem keseregni kell, hanem hinni és dolgozni” – mondta.
Megjegyzések a közönségből
Németh Zsolt a kérdések után felsorolt néhány megjegyzést is, amelyet a Tusványosra erre a beszélgetésre küldtek be. Például ilyenek hangzottak el:
- „Az Olt nem táplálja a Tiszát.”
- „Orbán Viktor a székelyek örökös miniszterelnöke.”
- „Valakik köszönték a lombikbébi-programot és két gyermeküket.”
- „Túlélte az ország a tatárjárást, túl fogja élni az ország a poloskajárást is.”
Németh Zsolt azzal zárta a beszédeket, hogy 2027. július 20-27-i héten lesz a következő Tusványos.