Az új államfő megválasztásának feltételeiről is beszélt hétfőn napirend előtti felszólalásában Magyar Péter miniszterelnök, akinek szónoklatára a parlamenti pártok reagáltak.
Toroczkai László (Mi Hazánk) szerint le kell cserélnie a beszédíróját, mert valószínűleg nem tudja, mit csinál a kormányfő, aki azok után, hogy egyeztetést jelentett be államfőválasztás ügyében, bedobta a nyilvánosságba Polgár Judit nevét. Szerinte Magyar Péter annyira tiszteli a közjogi méltóságok intézményét, hogy a parlamentben anélkül kezd beszélni, hogy a házelnöktől szót kapna; ez a házelnök, Forsthoffer Ágnes közben az államfői szerepre gyakorol. Kikelt a képviselői mandátum rövidítése miatt, mondván, ne Magyar Péter döntse el, ki képviselheti a választókat. Emiatt felesleges is arról beszélni, kit tisztel egyáltalán Magyar Péter. Polgár Judit személyére külön kitért, vele kapcsolatban rögzítette: sakkteljesítményére egy nemzet büszke, de komolyan kell venni a pozíciókat, nem szabad szórakozni, Polgár Judit sem bizonyította soha államfői alkalmasságát, nem volt egy felszólalása sem a nemzet, az összmagyarság érdekében. Követelte, hogy a választási ígéreteire koncentráljon a Tisza Párt, ne folytassa a „ködbokszolást”.
Rétvári Bence (KDNP) szerint a miniszterelnök újrahasznosított beszédet mondott el a parlamentben, és emlékeztetett, Magyar Péter ott ült Novák Katalin államfői beiktatásán a harmadik sorban Pintér Sándor mellett, és állva tapsolt; most pedig arról beszél, hogy ne legyen pártkötődése a leendő államfőnek. Ezen kívül szerinte azzal is probléma van, hogy szombaton megígéri a legszélesebb társadalmi egyeztetést Magyar Péter, majd 22 órával később bejelenti, ki lesz a Tisza Párt jelöltje, ezt követően pedig letiltják az 500 ezres Facebook-csoportban a kommentelési lehetőséget a sajátjaik. Ilyen defenzívában szerinte Magyar Péter még nem volt. Hosszan sorolta a kormányfő által használt éles kifejezéseket és azt kérdezte: ilyenek használata mellett tiszteletről és megértésről beszél, valamint önmérsékletről? Szerinte 4 percből 3 percet azzal tölt Magyar Péter a parlamenti felszólalásaiban, hogy az ellenzéket szidja és bulváros hazugságokat terjeszt. Emlékeztette a kormányfőt, hogy bő két évvel ezelőttig még ő is támogatta az Orbán-kormányt és intézkedéseit, valamint azt, mennyi minden épült Budapesten és másutt. Hiányolta ő is a kormánypárt kampányban ígért intézkedéseit.
A Fidesz képviselőcsoportjának véleményét Bóka János frakcióvezető-helyettes artikulálta. Szerinte most kétségbeesett mentőakció zajlik, amely végén kiderül, eldobják-e Polgár Juditot államfőjelöltként. Bóka János megfogalmazása szerint nem tiszta lappal indul az ország államfő-választási ügyben, hanem Tisza-lappal. Ezt követően Sulyok Tamás hétvégi Facebook-posztját olvasta fel, amelyben a most már csak volt államfő elemzi távozásának jogi körülményeit. Szerinte a nyílt hatalmi önkény korszaka kezdődik most. Fájlalta, hogy számos politikus már nem lesz választható jövő tavasszal, és személyre szabott jogalkotást gyakorolnak, amihez szerinte hozzá kell majd szokni a jövőben. Beszámolt arról, hogy több normakontrollt indítanak a törvénykezéssel kapcsolatban. Bóka János véleménye szerint Polgár Judit nevéhez méltatlan, ahogy nyilvánosságra került az államfőjelöltséggel kapcsolatban, egy órával a vb-döntő előtt. Szerinte illegitim lesz a következő államfő, mivel az előzőt jogellenesen távolította el az alkotmányozó hatalom. Bejelentette: a Fidesz nem asszisztál az új államfő megválasztásához.
Bujdosó Andrea Anna a Tisza Párt frakcióvezetőjeként szólalt fel, és hangsúlyozta: nem 2,5 millió embert képviselnek, mint a Fidesz, hanem az egész nemzetet. Kért mindenkit, hogy gondolja át azt, milyen követelménynek tett eleget a távozott köztársasági elnök, és azt is, hogy mi történt április 12-én. Szerinte ugyanis nem egy normális országban bekövetkezett normális választásról volt szó, egy kialakult rendszerre nemet mondott egy ország, hibrid rezsimre, választási autokráciára, amely távolról sem volt polgári és európai, erről pedig egyetlen szava sem volt Sulyok Tamásnak, volt alkotmánybírósági elnökként sem. Az egyetemi oktatónak nem volt mondanivalója az oktatásról, az egészségügyről, a közlekedésről, a gyermekvédelmi botrányokról, hiába mondják, hogy nem volt hatásköre, nem azt várták tőle, hogy oldja meg az anomáliákat, hanem hogy hallassa a nemzet hangját. A Tisza választási győzelme pedig szerinte nem sima győzelem volt, hanem egy széleskörű választói akarat, amely szerint vége van az előző államnak, új konszenzus született a 2010-es konszenzus után; történelmi feladatának tartja a ner lebontását és egy jobb ország építését. Megerősítette: átmeneti államfőjelöltet keres a Tisza Párt, az alkotmányozás folyamata végéig. Megerősítette: Polgár Judit megfelelő személy lenne államfőnek.