Nyitókép: Forrás: Várkapitányság

Korábbi munkatársát tette Vitézy Dávid a Várkapitányság élére

Infostart
2026. július 5. 20:17
Vitézy Dávid beruházási miniszter új vezetési struktúrát hirdetett az állami magasépítési és városfejlesztési szektorban. A döntés értelmében Ambrus György építőmérnök veszi át a Várkapitányság irányítását, egyúttal a Steindl Imre Programiroda élére is ő kerül, ahonnan az eddigi vezetőt, Szinai Attilát felmentették.

A miniszter közösségi oldalán közzétett bejelentése szerint a két szervezet közös irányításának elsődleges célja az állami beruházások előkészítésének és megvalósításának professzionalizálása, valamint a szakmai tudásbázis egyesítése – vette észre az index.hu.

Vitézy Dávid emlékeztetett, hogy a kinevezett vezetővel korábban a Budapest Fejlesztési Központban is együtt dolgoztak;

Ambrus György nevéhez olyan projektek irányítása fűződik, mint a MOME Campus megvalósítása vagy az atlétikai központ fejlesztése.

Az új vezetési struktúra kialakításával a tárca célja az eredményorientált beruházás-menedzsment megerősítése.

A miniszter a következő időszak kiemelt feladatai között említette a bérlakásépítési programot, a rozsdaövezetek rehabilitációját, valamint a budai Vár fejlesztéseinek befejezését és új funkciókkal való megtöltését. Emellett a szervezet feladatai közé tartozik a jövőben a kiemelt kulturális beruházások és múzeumi fejlesztések szakmai felügyelete is.