Közleményük szerint a csütörtökön indult, várhatóan július közepéig tartó tesztidőszakot követően
a klasszikus kerékpárokra
- havi 2500 forintért lehet majd bérletet vásárolni, amiért az ügyfelek utazásonként 30 perc díjmentes használatot kapnak,
- feloldási díj nélkül vehetik igénybe a szolgáltatást, és
- akár két kerékpárt is bérelhetnek egyidejűleg, míg
az elektromos rásegítésű Mol Bubi kerékpárok
- havi díja 3500 forint lesz, amelyért cserébe a klasszikus Mol Bubi kerékpárokat is lehet használni,
- nem lesz feloldási díj, valamint
- kedvező, 60 forintos percdíjért lehet majd használni az elektromos rásegítésű kerékpárokat.
A BKK felhívta a figyelmet, hogy a BudapestGO alkalmazásban vásárolt havi vagy éves, közösségi közlekedésre érvényes bérlettel kedvezőbb áron lehet majd igénybe venni a szolgáltatást:
- a klasszikus kerékpárokra vonatkozó havi bérletet 2000 forintos áron érhetik el,
- az éveset pedig 17 000 forintért, a 21 250 forint helyett.
Továbbá az indulást követően augusztus 31-ig kedvezményes használati lehetőséget nyújtanak az elektromos rásegítésű kerékpárokra érvényes bérlettel rendelkezőknek:
a bérlettel a kerékpárokat alkalmanként 5 percig díjmentesen lehet majd használni.
Az éles indulást követően a BKK folyamatosan növeli a kerékpárok számát, a kezdeti időszak után összesen 3300 (ebből 2500 klasszikus és 800 elektromos rásegítésű) biciklit biztosít, a kapacitás pedig a későbbiekben a tervek szerint tovább nő majd.
A Mol Bubi új generációjának csütörtökön indult ügyféltesztje során az első ötezer regisztrált felhasználó díjmentesen próbálhatja ki a rendszert.