Nyitókép: Purger Tamás

Trópusi hangulat Budapesten – megnyílt a Biodóm

Infostart / MTI
2026. június 30. 18:44
Megnyílt kedden a budapesti „Biodóm városi oázis”, amely a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.

A közösségi térként is funkcionáló Biodóm négy évszakos helyszín, ahol az egzotikus növények mellett többféle állatot, köztük a cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó hulmánokat, bali seregélyeket és sarkantyús teknősöket is bemutatnak – mondta el Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a megnyitón.

Budapest, 2026. június 30. A Biodóm a megnyitója napján Budapesten 2026. június 30-án. MTI/Purger Tamás

A természet- és környezetvédelem, az állatjólét fontosságára hívta fel a figyelmet Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. Kiemelte: a kormánynak nagy a felelőssége, hogy amit vállalt, megtegye, és erős környezetvédelmi tárca jöjjön létre.

Elmondta: állatjóléttel eddig ilyen szinten még sosem foglalkoztak, helyettes államtitkársághoz fog tartozni ez a terület.

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium elnevezés arra utal, hogy az egész bolygó, az egész élő környezet fontos – hangsúlyozta Gajdos László, hozzátéve: a kisgyermekek pedig elsősorban állatkertben találkoznak először a biodiverzitással, itt tanulhatják meg, hogy mindezt meg kell becsülni.

Magyarországon 13 állatkert van önkormányzati kézben és 50 magánkézben, és több mint 4 millió látogató jut el évente állatkertbe – mutatott rá, hozzátéve: ezen intézmények funkciója sokrétű, mivel a rekreáció és a turizmus segítése mellett a tudományos háttérmunka is feladatuk.

Budapest, 2026. június 30. A Biodóm a megnyitója napján Budapesten 2026. június 30-án. MTI/Purger Tamás

Szimbólumnak nevezte a Biodómot Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint a jövő dönti majd el, hogy a jó vagy a rossz szimbóluma lesz-e.

A főpolgármester felidézte, hogy 2019-ben szembesült először a Biodóm helyzetével, többek között a nem megfelelően előkészített tervezéssel. Karácsony Gergely megköszönte az állatkert munkatársainak, hogy a rossz helyzet ellenére sem adták fel, hanem elképesztő energiát és elköteleződést beletéve létrehozták a városi oázist.

A Biodóm központi csarnokában állandó látnivalóként megnyíló városi oázist a látogatók szerdától vehetik birtokba, a helyszínen vízesés, egzotikus növények és őslények mozgó rekonstrukciói is láthatók.

Budapest, 2026. június 30. A Biodóm a megnyitója napján Budapesten 2026. június 30-án. MTI/Purger Tamás

A Biodóm építése 2018-ban kezdődött meg, a saját ökoszisztémájú és ezáltal számos egzotikus faj tartására is alkalmas grandiózus épületnek a tervek szerint 2021-re kellett volna elkészülnie. A Biodóm a főváros és a kormány közötti viták, a sok éven át tartó bizonytalanság után végül 2024-ben nyitotta meg először a kapuit, és azóta több nagyobb rendezvénynek és időszaki kiállításnak adott otthont.