Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Drámaian rossz a költségvetés állapota Magyar Péter szerint – a nap hírei

Infostart
2026. június 29. 22:21
Drámaian rossznak nevezte a költségvetés állapotát a miniszterelnök a parlamentben. Gyanúsítottként hallgatták ki a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj-ügyben. Törökország bevonását sürgette az európai védelmi kezdeményezésekbe a török államfő.

Drámaian rossznak nevezte a költségvetés állapotát a miniszterelnök, aki szerint 7 százalék felett lehet idén a hiány. Magyar Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: az átvilágítás után azt látják, hogy a valós 2026-os hiány meghaladná a 8 százalékot, ha a Tisza-kormány nem tudta volna hazahozni az uniós forrásokat, és még ezekkel a forrásokkal együtt is 7 százalék felett lehet. A miniszterelnök utasította a kormány tagjait, hogy minden felesleges költést vizsgáljanak felül és állítsanak le.

A Fidesz szerint a gazdaság lassulása annak tudható be, hogy a kormány érdemi intézkedések helyett Facebook-kormányzást folytat. Az ellenzéki párt állítása szerint a Tisza választási győzelme törte meg a korábbi gazdasági növekedési pályát.

Gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ volt főigazgatóját az úgynevezett aranykonvoj-ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Hajdu Jánost 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettével gyanúsítják. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, vallomást tett és szabadlábon védekezik. Orbán Viktor volt miniszterelnök pedig azt írta közösségi oldalán, hogy azért, amit a TEK tett, minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, de Magyarországon hatósági zaklatás.

Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. Tarr Zoltán a szaktárca jelenlegi vezetője szerint Hankó Balázs az igazságszolgáltatást politikai üggyé próbálja alakítani.

23 ezer ember küldte el a véleményét az alaptörvény 17. módosításáról – mondta a miniszterelnök az Országgyűlésben. A beérkezett vélemények 95 százaléka támogatja a módosítást.

Az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az orvosi ügyeleti rendszer egyes, 2023 és 2025 között hatályos szabályait az Alkotmánybíróság. A testület szerint a rendelet sértette a jogbiztonságot, mert bizonytalan tartalmú szerződéskötési kötelezettséget írt elő az orvosoknak.

A vízkorlátozások betartását, a vízkivétel csökkentését kérte mindenkitől a miniszterelnök az Országgyűlésben. Magyar Péter azt mondta: egyre több hír érkezik arról a Védelmi Igazgatási Hivataltól, hogy több helyen is vízkorlátozást kell elrendelni. Gödöllő környékén, a Duna-menti vízműveknél egyre rosszabb a helyzet.

Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást. Az országos tisztifőorvos arra hívja fel a figyelmet, hogy a tartós, helyenként 40 Celsius-fokot megközelítő hőség fokozottan megterheli a szervezetet, ezért kiemelten fontos a folyamatos folyadékpótlás.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint súlyos aszály van Magyarországon, az elmúlt 3 hónapban jóval kevesebb eső esett a megszokottnál, ezért a talaj nagyon kiszáradt.

Az átlaghoz képest 55 százalékkal nőtt a vezetékes ivóvíz-felhasználás a hétvégén a Duna Menti Regionális Vízmű szolgáltatási területén a hőség miatt. A megnövekedett igények következtében Szada, Erdőkertes és Veresegyház egyes részein már nem biztosítható teljes körű ellátás, több nógrádi településen is vízhiány várható.

A hőség miatt részleges felmentést kapott a teljesítménycsökkentés alól a paksi atomerőmű. A szabályok szerint a Duna hőmérséklete a kibocsátási pontnál nem haladhatja meg a 30 Celsius-fokot, rendkívüli esetben ez 31,5 fokig emelhető. Hétfő délelőtt ez már 30,2 Celsius-fok volt. Az erőmű a hétvégén már csökkentette teljesítményét a meleg miatt.

Akkumulátoros energiatároló egységgel bővült az MVM Csoport ajkai gázturbinás erőműve. Az 57 megawattóra kapacitású energiatároló rendszert 3,8 milliárd forint európai uniós támogatással 10,4 milliárd forintból valósították meg.

A Debreceni Vízmű közlése szerint nem érinti a város ivóvízbázisát a Semcorp üzem területén feltárt szennyezés. A szolgáltató szerint az ivóvíz minősége megfelelő és több, mélyen fekvő, védett vízkészletből nyerik.

Tárcaközi egyeztetést kezdeményezett a hivatásos állomány számára kialakítandó új kompenzációs nyugdíjrendszerről 3 érdekképviselet. Hangsúlyozták: kezdeményezésük nem a korábbi szolgálati nyugdíjrendszer visszaállítására irányul, hanem egy fenntartható és igazságos rendszer kialakítására.

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben. Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kérik.

Az uniós korlátozások feloldását és Törökország bevonását sürgette az európai védelmi kezdeményezésekbe a NATO parlamenti csúcstalálkozóján a török államfő. Recep Tayyip Erdogan beszédében hangsúlyozta a szövetségesek közötti tehermegosztás és a védelmi ipari akadályok lebontásának szükségességét is.

Új jogszabályt fogadott el a gazdálkodók élelmiszerláncban betöltött szerepének erősítésére az Európai Unió Tanácsa. A cél, hogy a termelők méltányosabb részesedést kapjanak, és nőjön tárgyalóerejük a feldolgozókkal és kereskedőkkel szemben.

Jóváhagyta a hamis szexuális képeket, gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló generáló mesterséges intelligencia betiltásáról szóló szabályozást az Európai Unió Tanácsa. A szolgáltatók nem hozhatják forgalomba ezeket a rendszereket az EU-ban, kivéve, ha megfelelő műszaki biztosítékokkal rendelkeznek ahhoz, hogy megakadályozzák az ilyen anyagok létrehozását.

Az autók és a könnyű haszongépjárművek újrahasznosítására fogadott el rendeletet az Európai Unió Tanácsa. A jogszabály két évvel a kihirdetését követően lép hatályba. Az EU célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék meg és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását.

Holnaptól csökkennek az üzemanyagárak Horvátországban, a benzin és a gázolaj literenként 1 euró 54 centre mérséklődik. A kormány ezzel párhuzamosan részben emeli a jövedéki adót és az üzemanyag-forgalmazók árrését.

Az orosz elnök szerint új javaslatok merültek fel az ukrajnai háború rendezésére. Oroszországnak javaslatként terjesztették elő a kölcsönös mélységi támadások leállítását, valamint azt, hogy a harcok kizárólag 4 régióra – Herszonra, Zaporizzsjára, valamint a donyecki és luhanszki térségre – korlátozódjanak.

A következő 48 órában Olaszországban is tetőzik a hőhullám, 22 nagyvárosra adtak ki legmagasabb fokú hőségriadót. A hőmérséklet több helyen meghaladja a 40 Celsius-fokot, éjszaka is extrém meleg marad.

Újabb, 4,6-os magnitudójú földrengés rázta meg reggel a venezuelai fővárost és az ország északi részén fekvő La Guaira tagállamot. Mindez 5 nappal a korábbi kettős, 7-esnél is erősebb földmozgások után. Az áldozatok száma vasárnapra elérte az 1540-et, és mintegy 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó - 2026. június 29.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást