Több hónapos késéssel, de megnyitotta imaházát szombathelen a Magyar Iszlám Közösség – írja a bevett egyházként működő vallási közösség tájékoztatása alapján a 24.hu.
A közlemény szerint az egyházi közösség az ingatlant már az idén év elején megvásárolta Szombathelyen, imahely létesítése céljából, saját forrásból. Terveik szerint legkésőbb március közepéig szerették volna megnyitni a mecsetet a hívek előtt, ám az átalakítási és felújítási munkálatok előre nem kalkulált munkák elvégzésének szükségessége miatt a vártnál jobban elhúzódtak.
A mecset felújítási és átalakítási forrásaihoz részben hozzájárult a Magyar Iszlám Közösség törökországi partnere, a Sadakataşı Derneği, továbbá azon magánszemélyek adományai is, akik a közösség oldalán indított adománygyűjtés során adakoztak erre a célra.
Az egyház közlése szerint a szombathelyi mecset névadója a bosnyák Pazarecz Haszán, aki részt vett az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben, majd ezután Szombathelyen telepedett le. „Szombathely városában és környékén több száz muszlim él, mostantól kezdve méltó helyen gyakorolhatják vallásukat” – írja közleményében a vallási közösség.
A megnyitón részt vett többek közt Kemal Özdal, a Sadakataşı Derneği elnöke, a szombathelyi önkormányzat képviselői, a közösség ausztriai török barátai, illetve Szombathely muszlim hívei.