A politikus közölte: három és fél hete arról beszéltek, hogy
- visszaállítják a minisztérium szakmai önállóságát,
- helyreállítják a magyar diplomácia tekintélyét, és
- olyan munkakultúrát építenek, amely szakmaiságra, együttműködésre és kölcsönös tiszteletre épül.
Most már nemcsak tervekről, hanem az elmúlt hetek eredményeiről is beszámolhatott munkatársainak - tette hozzá.
Hangsúlyozta:
Magyarország külpolitikája ismét láthatóvá és kezdeményezővé vált Európában,
Varsóban új lendületet adtak a magyar–lengyel párbeszédnek, megkezdődtek a magyar–ukrán szakértői egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről, Helsingborgban megerősítették szövetségi elkötelezettségüket a NATO-ban és több európai partnerrel is érdemi tárgyalásokat folytattak.
Kitért rá: különösen fontos eredmény az európai uniós forrásokról szóló megállapodás, amely magyar települések, vállalkozások, egyetemek, kutatók és fiatalok számára nyit új lehetőségeket. Az Erasmus-program újraindításával több ezer magyar hallgató előtt nyílik meg ismét az európai felsőoktatás - jegyezte meg.
Orbán Anita kiemelte: ezek az eredmények nem kizárólag a politikai vezetés eredményei. „Minden tárgyalás, látogatás, háttéranyag és diplomáciai egyeztetés mögött ott van a külügyminisztériumi kollégák munkája” – fogalmazott.
Közölte, a hétfői állománygyűlésen bemutatkozott az új vezetői csapat:
- Velkey György László parlamenti államtitkár,
- Kereszty Gabriella közigazgatási államtitkár,
- Breuer Klára bilaterális államtitkár és
- Mészáros Krisztián multilaterális államtitkár.
„Mindannyian jelentős szakmai tapasztalattal, nemzetközi ismeretekkel és közszolgálati elkötelezettséggel érkeztek a minisztériumba” – írta Orbán Anita.
Úgy fogalmazott, a következő időszakban erre a szakmai közösségre építenek tovább. Új belső kommunikációs csatornákat is indítanak, hogy a kollégák javaslatai, kérdései és visszajelzései közvetlenül eljuthassanak a minisztérium vezetéséhez.
Hangsúlyozta: a hatékony külügyminisztériumi munka alapja a felkészült szakmai közösség, az egymás iránti bizalom és a nyílt párbeszéd. Az elmúlt hetek megmutatták, hogy erre a közösségre lehet építeni - fűzte hozzá Orbán Anita.