Egyhangúlag megszavazta az Országgyűlés a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztését addig, amíg felülvizsgálják a devizahiteles törvények hatálya alá tartozó fogyasztói szerződéseket. A törvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy ha az adósok azt kérik, akkor folytatni kell a felfüggesztett pereket.
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot. Eszerint jelentősen csökkentik a képviselők, valamint a frakciók állami támogatását. amivel 4 év alatt 50 milliárd forintot spórolnak.
Korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot terjeszt a kormány az Országgyűlés elé a héten annak érdekében, hogy Magyarország hozzáférhessen a visszatartott uniós forrásokhoz. A bejelentés szerint a tervezetet Görög Márta igazságügyi miniszter nyújtja be.
Benyújtotta első vagyonnyilatkozatát az Országgyűlés elnöke. Forsthoffer Ágnes Facebook-posztjában ugyanakkor arról írt, hogy mérlegképes könyvelői minősítéssel rendelkező, pénzügy-számvitel szakterületen képzett közgazdászként azt állapította meg, hogy az Országgyűlésről szóló törvény vagyonnyilatkozati szabályozása, alkalmatlan bárki vagyoni helyzetének, vagy vagyongyarapodásának megállapítására.
Többlettel zárt májusban az államháztartás központi alrendszere. A Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójában közölte: májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, szemben az egy évvel korábbi 129,5 milliárd forintos szufficittel.
Egymilliárd forintos kártalanítási alapot hoz létre a kormány, hogy orvosi és lelki segítséget nyújtsanak a gyermekvédelmi rendszer által bántalmazottaknak. A gyermekvédelem költségvetése pedig felülről nyitott lesz – jelentette be a miniszterelnök. Emellett miniszteri biztost neveznek ki a bántalmazási ügyek kivizsgálására.
A KDNP frakcióvezetője úgy reagált, 1200 fölé emelkedett azok száma, akik évente örökbefogadó szülőkhöz kerültek. Szavai szerint a gyermekvédelem forrásait is növelték a 2010-es 18 milliárdról 129 milliárd forintra. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, a rászoruló gyerekek kétharmada nőhet fel ma gyerekotthonokban, és nyolcszor annyian vannak börtönökben pedofil bűncselekmények miatt, mint voltak 2010-ben. Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője közölte: minden intézkedést támogatni fognak, ami javítja a gyerekek helyzetét.
A magyarországi oktatási rendszer továbbra is felerősíti a már meglévő társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket, a tanulók teljesítménye és a készségeik közötti különbségek a legnagyobbak közé tartoznak az Európai Unióban – olvasható az Európai Bizottság friss országjelentésében. A Népszava a dokumentumból kiemeli, hogy a roma tanulók iskolai szegregációjának visszaszorítására irányuló intézkedések nem kellően célzottak.
A kormány 3,4 milliárd forintot csoportosít át a kórházi klímákra – jelentette be a miniszterelnök az Országgyűlésben. Magyar Péter közölte: a pénzből június végéig, de legkésőbb július 12-ig meg kell javítani vagy kicserélni a hibás klímaberendezéseket.
Új vezetők irányítják a Szent Imre Kórházat mától, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy – közölte az egészségügyi miniszter. Az intézményt Járai Zoltán vezeti megbízott igazgatóként, az orvosigazgatói feladatokat Kerkovits András látja el.
Már több mint 2,3 milliárd forintba került a covid idején beszerzett lélegeztetőgépek raktárköltsége - közölte Külügyminisztérium az RTL Híradóval. 28 céggel kötött szerződést a Szijjártó Péter vezette tárca, mintegy 300 milliárd forintért. A gépek jelentős részét sosem használták. A Fidesz szerint a gépek beszerzése helyes döntés volt, a magyar emberek biztonságát szolgálta
Új, belső vizsgálatot rendelt el a honvédelmi miniszter az újdörögdi lőtéren tavaly márciusban történt kézigránát-baleset ügyében. Bár az ügyészség napokban lezárult vizsgálata alapján büntetőjogi felelősséget nem lehet megállapítani, Ruszin-Szendi Romulusz közölte: a feltárt szabálytalanságok nem maradhatnak következmények nélkül.
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány. A rendőr dandártábornokot, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét mai napi hatállyal bízta meg a feladattal a miniszterelnök. Balogh János rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitányi vezetői megbízása ezzel egyidejűleg megszűnt.
A kormány és a főváros között valódi párbeszédet szeretne, és az adózási és igazgatási kérdések újragondolását tartaná szükségesnek a főpolgármester. Karácsony Gergely az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: vannak sürgős kérdések, amikor gyorsan rendezni kell, elsősorban a szolidaritási hozzájárulás ügye, amelynek befizetésére kapott haladék a jövő héten lejár. Úgy vélte, hogy egy finanszírozási reformot kell csinálni, ami biztosítja azt, hogy minden település hozzájuthasson vagy minden települési szövetség rendelkezzen annyi forrással, amennyi feladata van.
Varjú Lászlót választotta új elnökének a parlamentből kiesett Demokratikus Koalíció. Az eddigi elnök, Dobrev Klára a választás estéjén mondott le. A párt alelnökeit és elnökségi tagjait a DK Kongresszusa fogja megválasztani június 13-án.
A légi utasok jogairól, a kártérítési szabályok átláthatóbbá tételéről, a több országon átívelő európai vasúti jegyek szabályozásáról, valamint az európai járműpark elektromos átállásának problémáját érintő kérdésekről is tárgyaltak az európai közlekedési miniszterek luxemburgi tanácsülésén – számolt be közlekedési és beruházási miniszter.
Magyarország és Franciaország érdekelt a kétoldalú politikai és katonai kapcsolatok további erősítésében – közölte a honvédelmi miniszter Cipruson, miután tárgyalt a francia védelmi miniszterrel. Ruszin-Szendi Romulusz szerint az egyeztetés kiemelt témája volt a hadiipar közös fejlesztése.
Roman Abramovics üzeneteket közvetített az ukrán és az orosz elnök között. Volodimir Zelenszkij a Sky Newsnak megerősítette, az orosz milliárdos üzletember azt próbálta megtudni, hogy Ukrajna mire lenne hajlandó a béketárgyalások érdekében. Az ukrán elnök a Vlagyimir Putyinnak szánt üzenetében egyértelművé tette: a béke ára nem lehet a Donbasz átadása Oroszországnak.
Újabb 2,8 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság. A pénzügyi támogatás az Ukrajna számára létrehozott eszköz hatodik részletének kifizetése.
Berepülő drónok sértették meg Lettország és Moldova légterét. A balti ország légterébe belépő drónt NATO vadászgépek lőtték le. A drón eredetéről és típusáról nem adtak tájékoztatást.
Koszovóban a kormányzó Önrendelkezés párt nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást. A szavazatok csaknem teljes feldolgozása után, Albin Kurti miniszterelnök pártja a voksok 42,9 százalékát szerezte meg.