Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője elmondta: amint észlelték a tüzet, a büntetés-végrehajtás munkatársai haladéktalanul megkezdték a tűz oltását és megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket.
Az ilyenkor alkalmazott protokollnak megfelelően az érintett körletszinten elhelyezett fogvatartottakat átmenetileg máshol helyezték el a biztonságuk érdekében – tette hozzá.
Mint mondta, az eset során a matracot felgyújtó fogvatartott mellett hat, a tűz oltásában és az evakuálásban részt vevő bv-st szállítottak füstmérgezés gyanúja miatt kivizsgálásra egészségügyi intézménybe.
A tűz oltását a helyszínre érkező fővárosi tűzoltók fejezték be, az anyagi kár felmérése még tart.
Az ügyben az intézet parancsnoka közveszély okozása miatt büntetőfeljelentést tesz – tette hozzá Makula György.