Nyitókép: InfoRádió

Szűts Ildikó: már elkészült a tanulmány a Duna-fürdő létrehozásához

Infostart / InfoRádió
2026. május 1. 14:43
Várhatóan idén is kinyit majd a két budapesti dunai strand – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy lehetőség lenne több szabadvízi fürdőzési lehetőségre is a Duna fővárosi szakaszán.

A már korábban kipróbált Római-part mellett tavaly nyáron megnyílt az Árasztó-parti strand is, bár akkor csak nagyjából két hétre volt erre lehetőség augusztus második felében. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a tavalyi évben elhúzódott az engedélyezési eljárás, és hiába kezdték el azt április végén, nagyon sok olyan engedélyre volt szükség, amelynek megszerzésében nem voltak járatosak. A biztonság kedvéért idén már elkezdték a munkát és arra számítanak, hogy

valamikor június végén, július elején, amikor már jó idő lesz, a Duna vizének a hőmérséklete is megfelelő, ki tudják nyitni az Árasztó-parti strandot

– feltéve, hogy nem jön közbe például árvíz.

Ezen szabadstrandok működtetése során a BGYH-nak számos feladata van, többet is teljesít a cég annál, mint amit muszáj lenne neki.

„Sokkal többet vállaltunk annál, mint ami a feladatunk. Az is alapkérdés volt már tavaly is, hogy legyen folyóvíz-szolgáltatás és legyen valamilyen toalett lehetőség, ezeket biztosítanunk kell. Már tavaly is úgy nyitottunk meg, hogy folyamatosan volt ott egy vízimentő kollégánk, és azt gondolom, hogy ezt idén is meg fogjuk tenni – bár ez csak 500 fő fölött lenne kötelező, mi azt mondtuk, hogy a biztonságos fürdőzéshez ez hozzátartozik. Emellett kijelöltük a Dunában azt a területet, ahol mi azt gondoltuk, hogy biztonságos a fürdés, kiszedtük a nagy öveket a Dunából, éppen most a kollégák tervezik, hogy mivel épp nagyon alacsony a Duna vize, ezt most meg fogják csinálni. Vagyis megpróbáltunk egy kicsit többet is tenni annak érdekében, hogy biztonságos legyen a dunai fürdőzés” – sorolta Szűts Ildikó.

A folyami fürdőzésnek Budapesten voltak hagyományai, erre emlékezhetünk a '40-es, '50-es, '60-as években készült magyar filmekből. A vezérigazgató példaként hozta fel, hogy a Margitszigeten, a Palatinus előtt volt például strand, ez volt a Duna-fürdő. A BGYH folyamatosan vizsgálja is, hogy hol van lehetőség a folyami fürdőzésre.

„Tavaly, amikor akár a budapesti közlekedési bizottság, akár a Fővárosi Közgyűlés beszélt erről, mi folyamatosan adtunk információt, hogy hol látunk arra lehetőséget, hogy akár egy Duna-fürdőt vagy akár egy szabadstrandot lehessen létesíteni. Tavaly egyébként a közgyűlésnek volt egy kérése felénk, és mi el is készítettünk egy tanulmányt, ami komplex módon tartalmazza a Duna-fürdő létrehozásához kapcsolódó eljárási feltételeket. Ha majd erre lesz pénze a fővárosnak, akkor lehet arról beszélni, hogy a Duna-fürdő koncepciója meg is valósul” – mondta

Idén is két strand lehet a Dunán. Az egyik a Római szabadstrand, amit a III. kerületi önkormányzat létesített, és Szűts Ildikó úgy tudja, idén is működni fog. A BGYH pedig megnyitja az Árasztó-parton, a XI. és XXII. kerület határán lévő strandot. Arról egyelőre nincs döntés, hogy továbbiakat kell, le lehet-e létesíteni – jegyezte meg.

Fontos az is, hogy a két szabadvízi strandon folyamatosan ellenőrizni kell a Duna vízminőségét. Együttműködnek a Fővárosi Csatornázási Művekkel is, mert a cégnek van egy kifolyója néhány száz méterrel az Árasztó-parti strandtól, és ha nagy esőzések vannak, akkor a patakból is és a csatornázási művek szennyvízelvezetéséből is bekerülhetnek a csapadékvízzel a Duna vizébe bizonyos bakteriális fertőzések. Ilyenkor azonnal zárják a strandot. Egyébként pedig folyamatosan vizsgálják a vízminőséget, a BGYH akkreditált laboratóriuma felel azért, hogy biztonságos legyen a dunai vízben való fürdőzés.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette. A beszélgetést alább megnézheti, meghallgathatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szűts Ildikó az Arénában 2026. április 29-én
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást