A Szerencsejáték Zrt. a játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kezdeményezett a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól a Skandináv lottó, a hatos lottó, a Joker és az ötös lottó sorsolásain elért telitalálatok ügyében. A ritkán tapasztalható „együttállás” ráadásul az április 12-ei választások utáni héten, – 2026. 16. hetében szerda és szombat között – az ötös lottó esetében pedig a játék valaha volt legnagyobb főnyereményét adhatják át.
A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint, ebből a legnagyobb tétel a mintegy 6,8 milliárd forintos ötöslottó, ami a játék 70 éves történetének a legnagyobb összegű nyereménye.
Azután döntöttek az önkéntes hatósági vizsgálat kezdeményezéséről, hogy a sorsolásokat követően kétség merült fel a sajtóban, valamint a közösségi-oldalakon a négy játék tisztaságával kapcsolatban.
„A játékok nyertesei jelentkeztek, tehát mind az ötös, a hatos lottó, a Skandináv lottó és a Joker nyerteseire is fény derült” – ismertette a Szerencsejáték Zrt. vállalati kommunikációs főosztályvezetője az InfoRádióban. Paulin Ildikó kiemelte: négy különböző nyertes jelentkezett és 7-10 nap múlva megkapják a nyereményüket.
Felhívta a figyelmet, hogy a hatósági vizsgálat teljesen független a nyeremények kifizetésétől.
„A sorsolások rendben voltak, semmilyen fennakadás nem történt. A szerencsések a jogos nyereményeket meg fogják kapni, a vizsgálat ettől független, azt a hatóság a maga ütemezésében elvégzi, és annak az eredményét közzé fogjuk tenni, amint megkapjuk”
– hangsúlyozta Paulin Ildikó.
A vizsgálat a sorsolások tisztaságát ellenőrzi, hogy ez a rendkívül ritka esemény – egy héten belül négy nagy számsoros játéknak a főnyereményét is elvitték – különös egybeesés, de semmiképpen nem jelent olyasmit, amire bármilyen befolyással volt bárki vagy bármi.
„Meg fogják nézni a sorsolási folyamat szabályosságát, a sorsolási eszközök hitelesítési iratait, a közjegyzői jegyzőkönyveket, az élő sorsolási műsort. Valószínűleg vizsgálni fogják az informatikai rendszereket, azt, hogy minden fogadáson megtalálható-e a hitelesítő digitális pecsét, illetve az adatbázisban – ami az összes fogadást tartalmazza – is szerepel-e a hitelesítés, hogy rendben volt az összes adatfájl auditja” – sorolta a főosztályvezető.
Hozzátette: az sem kizárt, hogy a hatóságok megjelenjenek a sorsolási stúdióknál, amit egyébként bármikor megtehetnek, „máskor is bejelentés nélkül szoktak vizsgálódni a revizorok” – mondta a vállalat kommunikációs főosztályvezetője.