Mint ahogy arról az Infostart is beszámolt, Gulyás Gergely, a Fidesz újonnan megválasztott országgyűlési frakcióvezetője ismertette a párt parlamenti képviseletének tagjait. A politikus jelentős változásokról is beszámolt, ugyanis a már ismert, tapasztalt képviselők mellett több új szereplő is helyet kapott a listán.
Az is kiderült, hogy Orbán Balázs, a leköszönő miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz kampányfőnöke, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke júliustól a Fidesz európai parlamenti frakciójában folytatja munkáját. Az ő helyére az Országgyűlésbe az EP-ből Szekeres Pál tér haza.
Mint Orbán Balázs a Facebookon írta, a választók többsége politikai ellenfeleik ajánlatát fogadta el, őket bízta meg a kormányalakítás feladatával. „A döntést tudomásul vesszük, ahogyan annak egy demokráciában történnie kell. Köszönjük, én is személyesen köszönöm annak a két és félmillió embernek, akik minket tiszteltek meg bizalmukkal! Amit most nekik ígérni tudunk: nem fognak csalódni bennünk, és nem hagyjuk őket magukra” – ígérte, hozzátéve, hogy
egy egyre jobban körvonalazódó, baloldallal együttműködő liberális kormány legerősebb jobboldali ellenfelei lesznek.
Ami jó Magyarországnak, azt támogatni, ami nem jó, azt ellenezni fogják – közölte.
„Meggyőződésem, hogy a választáson ugyan nem mi kaptuk meg a többséget, de a nemzeti politikának nagy többsége van Magyarországon, és nagy szükség is van rá. Béke; európai keresztény civilizáció; nemzeti szuverenitás; realista, pragmatikus külpolitika; külgazdaság és energetikai együttműködés; migráció és szélsőséges liberális ideológiák elutasítása; erős hazai kézben levő stratégiai ágazatok; munka mindenkinek; támogatás a családoknak. Ezek vagyunk mi. Meggyőződésem, hogy ezekben a kérdésében nemcsak a magyarok többsége gondolkozik hasonlóan, hanem a világ más pontjain is hasonlóképpen látják a dolgokat” – mondta az EU-ban rá váró feladatokkal kapcsolatban.
Úgy fogalmazott: továbbra is hisz abban, hogy Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett, nem szabad diktátumokat elfogadnia, és hogy egy erős nemzeti oldalnak erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel kell rendelkeznie ebben a veszélyekkel teli, villámgyors átalakulás alatt lévő világban.
„Úgy érzem, hogy a magam tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszerével ehhez a munkához tudok legjobban hozzájárulni. A parlamenti mandátumom a Fidesz közösségét illeti. A közösség vezetői pedig azt kérték tőlem, hogy ezen célok elérése érdekében segítsem a közösség megújulását és megerősítését, ezért nyártól európai parlamenti képviselőként folytatom a munkát. Köszönöm a közösségnek a bizalmat! Hazámat szolgálom” – zárta bejegyzését.