„Egyszer megkérdeztem Arnold Schwarzeneggert, hogy hány fekvőt tud csinálni, azt mondta, hogy csak onnantól számolja, amikor már fáj. A kampány is ilyen”– idézte a miniszterelnököt a Magyar Nemzet helyszíni tudósítója. Orbán Viktor szerint Székesfehérvár mindig szerencsét hozott a Fidesznek, így rem,éli, hogy most is így lesz.
A miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország előtt nehéz évek állnak. Majd közölte:
Hárommillió szavazatra lesz szükség vasárnap este és ehhez szükség lesz a határon túli magyarokra is
Hozzátette: 2010 óta sokat haladtunk a nemzet újraegyesítésében. Azt hangoztatta, hogy szükségünk van a határon túli magyarokra, hiszen néha a nemzettudatunk megbillen, de ők mindig egybetartanak minket. A kampány mindig egy lehetőség, hogy összejöjjünk – jelentette ki a miniszterelnök.
Azt állította, hogy a Békemenet óta a fideszesek vannak többségben és újból felhívta a figyelmet a választás tétje. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy 2022-ben megígérte, kívül tartja Magyarországot a háborúból. Szerinte most is erre van szükség, de ehhez nemzeti összefogás kellene.
A miniszterelnök a magyarok kizsebeléséről is beszélt, Szerinte ennek egyik eszköze, hogy Magyaországot bevonják különböző hitelszerződéseken keresztül Ukrajna finanszírozásába. Közölte, hbogy jelenleg az Európai Unió asztalán van a 90 milliárdos kölcsön mellett egy 800 milliárdos is, amivel generációkra eladósítanák az európaiakat, így a magyarokat is.
Orbán Viktor megismételte, hogy mennyire fontos ragaszkodni a szerinte olcsó orosz energiához.
„A magyarok általában évente 250 ezer forintot kell fizetniük a rezsiért, míg ez más európai országokban 1 millió forint körül van” – állította a miniszterelnök. Majd rámutatott: éppen ezért zárta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Barátság kőolajvezetéket, amit nem is akar megnyitni.
A miniszterelnök kormánya eredményei közé sorolta, hogy eddig 15 ezer milliárd forintot vett el a multiktól, amiből van többek között a családtámogatás. Szerinte a multik vissza akarják szerezni ezt a pénzt, ezért támogatják az ellenzéket.
Elismrte ughyanakkor, hogy az emberek igazságtalannak érzik az elmúlt négy évet, sokat dolgoztak és nem itt kéne tartanunk. De a háború blokkolja a gazdaságot – magyarázta Orbán Viktor. Hozzátette: azt meg kell becsülni, amit elértünk a szembeszél ellenére is, és a magyarok büszkék is a hazájukra és a teljesítményükre.
„Én is büszke vagyok arra, hogy a kormány a nehéz időkben nem magyarázkodni kezdett, hanem kitartott és megvédte a családokat.”
Majd azt mondta: amikor a családvédelemről van szó, akkor Magyarországon az a terv, hogy akik gyermeket vállalnak, azok is ugyanolyan szinten éljenek, mint a gyermektelenek. Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő – emelte ki a miniszterenök.
Magyarország egy olyan ország, ahol, aki dolgozni akar, az dolgozhat – jelentette ki a kormányfő.