„A BKK feladata a budapesti minősített taxiszolgáltatók ellenőrzése. Ilyen esetekben két dologra figyelünk: az egyik, hogy az utasok megkapják-e azt a szolgáltatási minőséget, amit a minősített taxiknak nyújtania kell, illetve hogy minden szabályszerűen zajlik-e” – mondta az InfoRádióban Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szóvivője.
A szolgáltatási minőség alatt azt értik, hogy el vannak-e helyezve a taxiban az előírt arculati elemek, utóbbi pedig azt takarja, hogy megvan-e a megfelelő utastájékoztatás, vagy éppen lehetséges-e a bankkártyás fizetés. Hozzátette, mindez nemcsak az utasok védelmét szolgálja, hanem a tisztességes, szabályokat betartó taxisokét is. A szóvivő leszögezte:
a BKK azt szeretné, hogy mindenki, aki szabályszerűen működteti a taxiszolgáltatást Budapesten, az előnyben legyen a szabálytalankodókhoz képest.
Mint arról a cég közleményében is lehetett olvasni, március elején tartott egy nagyobb ellenőrzés-sorozatot a közlekedési vállalat a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve. Az akció során találtak kisebb és nagyobb hiányosságokat is:
- a kisebb gondok közé tartozott például az arculati elemek, matricák hiánya, a pénzügyi bizonylat kiállításának elmulasztása, vagy éppen a bankkártya-terminál működésképtelensége;
- emellett viszont két nagy gonddal is találkoztak az ellenőrök, így egy durva túlárazással (2800 forint helyett 39 ezer forintot számlázott ki a sofőr), valamint egy olyan taxissal, akinek le voltak járva az engedélyei és érvénytelen volt a taxiállomás-használati hozzájárulása.
Kovács Bendegúz elmondta, az utóbbi két esetben a közlekedés hatóság munkatársai a helyszínen, azonnal levették a járművek rendszámát, illetve bevonták azok forgalmi engedélyét. Hangsúlyozta, ezért
„nem érdemes játszadozni a jogszabályokkal, mert a BKK szolgáltatási ellenőrei minden esetben be fogják tartatni őket”.
A közlekedési vállalat szóvivője kifejtette, ezek a betartandó szabályok egyfelől vonatkoznak a kötelezően előírt arculati elemekre, másrészt pedig a működtetésre. Azaz biztosított-e a jogszabályi előírás szerint a bankkártyás fizetés, és elindul-e rögtön a taxióra, ahogy beültünk az adott kocsiba. Utóbbihoz hozzátette, hogy ha ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk utasként, azt mindenképpen jelezzük a BKK ügyfélszolgálatán és magának a sofőrnek is.