Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos

Orbán Viktor: az amerikai–magyar barátság civilizációs és spirituális természetű

Infostart
2026. április 7. 17:03
A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartanak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, aki után J. D. Vance amerikai alelnök is felszólalt.

J. D. Vance gépe kedd délelőtt landolt Budapesten, ahová hivatalos látogatásra, valamint kétoldalú megbeszélések folytatása céljából érkezett az amerikai alelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel azóta közös sajtótájékoztatót is tartott. Erről bővebben itt írtunk. George W. Bush 2006-os látogatása óta, húsz éve nem járt sem amerikai elnök, sem alelnök Magyarországon.

A „magyar–amerikai barátság napja” rendezvényre korda délután kezdődött a szigorú beléptetés, mindent és mindenkit átvilágítottak, aki a sportparkba érkezett.

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején köszöntötte az amerikai alelnököt, az amerikai vendégeket és az ünneplőket, hangsúlyozva, hogy „szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük az Amerikai Egyesült Államok alelnökét Magyarországon”. Megköszönte, hogy elfogadták a meghívást, és kiemelte: „közösen ünnepelhetjük a magyar–amerikai barátság napját”. Hozzátette, örülnek és hálát adnak a gondviselésnek, hogy „egy ilyen nagy és erős rétisas lehet a barátunk”. „Jelentem, a sas leszállt Magyarországon, a magyarok ősi madara, a turul barátsággal fogadta őt” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy ilyen közös nap nem volt még nemzeteink történelmében, és hangsúlyozta: „nem egyszerűen egy diplomáciai eseményen vagyunk”, hanem „a két nemzet küzdelmeinek és reményeinek találkozását ünnepeljük”, valamint „a magyar–amerikai kapcsolatok aranykorát”. Hozzátette, hogy ennek az aranykorszaknak „a politikai és üzleti haszna nem ok, hanem következmény”.

A miniszterelnök szerint

az amerikai–magyar barátság „valójában civilizációs és spirituális természetű”,

és úgy fogalmazott: „ma két szabadságszerető nemzet találkozik”. Felidézte, hogy az Egyesült Államok „egy szabadságharcban született ország”, amely „egy globális birodalom ellen harcolt, hogy szabad lehessen”, majd hozzátette: „hatalmas országot építettek maguknak, nem kellett hozzá csak 250 év”.

Mint mondta, nincs még egy olyan nemzet Európában, aemylet annyi birodalom akarta elfoglalni, mint a magyar. „Küzdöttünk minden birodalom ellen, a hódítók elhullottak, a magyarok megmaradtak, élünk és virulunk, és minde adott, hogy az előttünk álló évszázadban a magyarok a nyertes oldalon legyenek” – fogalmazott.

Arra is emlékeztetett, hogy sok magyar Amerikában lett sikeres. Bush elnök pedig személyesen járt közben az 1956-os hősök újratemetésében, és a demokrácia helyreállításában, köszönet érte – olvasható a Mandiner tudósításában.

„Az amerikaiak és a magyarok barátsága még a demokraták progresszív időszakát is túlélte”

– folytatta. „Csakhogy a fizika törvényei ellen nem lehet harcolni, szabadságszerető népet nem lehet a liberális ideológia nevében legyőzni. Annak mindig ugyanaz lesz a vége, mi itt vagyunk, ők már nincsenek, a magyar-amerikai barátság újra a régi fényében tündököl – hangsúlyozta. Orbán Viktor szerint a fordulat Donald Trumpnak köszönhetik, ő volt az, aki véget vetett az ideológiák nevében uralkodó globális hatalomnak, és meghirdette az erős nemzetek korszakát.

„Az elnök úr megmutatta, hogy a patrióta politika nem jelszó, hanem sikeres kormányzati gyakorlat. Elnöksége alatt Amerika újra a saját érdekeit tette az első helyre, ezzel visszaadta a nemzeti politika becsületét” – húzta alá a kormányfő, megemlítve az illegális migráció megállítását is. Minden okunk megvan rá, hogy bajtársi üdvözletünket küldjük az amerikai elnöknek – idézi Orbán Viktor szavait az Index.

A nemzeti érdek megerősít

Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy Trump sikere azt üzeni Európának: a nemzeti érdek nem elszigetel, hanem megerősít. A miniszterelnök szerint a magyar kormány 2010 óta vár erre a pillanatra, mivel egyszerre kellett szembenézniük a brüsszeli és washingtoni progresszív erőkkel. Hozzátette, a kormány számos kétoldalú eredményt ért el, amelyek alapját – meglátása szerint – a szabadság iránti elkötelezettség adja. JD Vance személyében pedig egy különleges barátra találtak.

Orbán Viktor úgy fogalmazott,

a magyarok megértéséhez nemcsak ismeret, hanem türelem is kell, mert „ősi nemzetként hajlamosak kivételesnek tekinteni magukat”.

Természetesnek tartják, hogy mások is belássák azt, ami számukra nyilvánvaló, és még a hibáikhoz is ragaszkodnak. „Akiknek nem vagyunk jók így, ahogy vagyunk, azokra nem tartunk igényt” – utalt arra, hogy nem könnyű a magyarokkal barátságot kötni. De szerinte Vance ezt megérti.

Kiemelte, az alelnök már akkor írt arról, miként fordulnak el a progresszívek az egyszerű emberektől, amikor erről még alig lehetett beszélni. Hozzátette, Vance korábban arról is beszélt: Európát belső veszélyek fenyegetik, és ezek kényszeríthetik térdre a kontinenst. Orbán szerint ez a gondolat felszabadította azokat az európai erőket, amelyek addig nem merték nyíltan megfogalmazni ezeket a kritikákat.

A kormányfő szerint a nyugati civilizációért aggódó amerikaiaknak és magyaroknak van egy közös pontjuk: ez pedig Brüsszel. Az amerikai vereség után Brüsszelbe vette be magát a progresszió, a legfőbb céljuk, hogy mindenkit elhalgattassanak, akik veszélyeztetik a hatalmukat – ismertette. Bár Európa belerokkan, de Brüsszel a végsőkig támogatják az ukránokat – tette hozzá.

A mostani olajblokád során is összejátszik Brüsszel az ukránokkal.
Minket azért büntetnek, mert rámutatunk az unió hibás politikájára, fellépünk az illegális migráció és a genderpropagandával szemben – mondta. Most pénzügyi és energetikai válság fenyegeti Európát. A jelenlgi helyzetben le kell zárni a háborút, és meg kell oldani az energiaválságot. Mindehhez vasárnap dönteni kell,

április 12-én sorsot és jövőt választunk. Az egyik döntés a bezárkózás, míg a másik út a szabadság, a béke és a fejlődés útja

– mutatott rá Orábn Viktor.

„Álljunk ki a szabadság, a jövőnk, a biztonság és a béke mellett, mertha mi nem tesszük, akkor senki más nem fogja megtenni helyettünk. Ha sikeresek leszünk, akkor létrejöhet az az erő, ami Washington után Brüsszelt is megváltoztatja” – zárta beszédét Orbán Viktor.