Már március 20-án az Öt pontban című műsorban beszélt arról a külgazdasági és külügyminiszter, hogy április elején Magyarországra látogat az amerikai alelnök.
„A kiváló amerikai-magyar kapcsolatokból szerintem következik, hogy időről időre személyes látogatások vannak. A miniszterelnök személyesen novemberben egyeztetett először, aztán itt járt az amerikai külügyminiszter, később a Béketanács kapcsán megint volt egy nyolcszemközti találkozónk Orbán Viktor és Donald Trump elnök részvételével, és most jön J. D. Vance alelnök. Ez mutatja a kormányközi kapcsolatok intenzitását” – mondta Szijjártó Péter.
Csütörtök este aztán a Facebookon Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója jelentette be immár hivatalosan, hogy április 7-én, vagyis még az országgyűlési választások előtt két napra Budapestre látogat az Amerikai Egyesült Államok alelnöke.
Budapesti tartózkodása során az alelnök kétoldalú megbeszéléseket folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel, emellett beszédet is mond az Egyesült Államok és Magyarország közötti szoros partnerségről.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály tájékoztatása szerint az amerikai alelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel beszédet fog mondani A magyar-amerikai barátság napja címen meghirdetett nagygyűlésen, az MTK Sportparkban.
J. D. Vance már több alkalommal méltatta a magyar kormány politikáját, egyebek mellett a magyar család- és oktatáspolitikát példaként állítva az amerikaiak elé. 2021-ben, még szenátorjelöltként egy konferencián a „gyermektelen baloldalt” okolta az Egyesült Államok problémáiért, mert „nem fizikailag elkötelezettek az ország jövője iránt”. Ezzel szemben Magyarországon hiteleket adnak a friss házasoknak, amelyeket később elengednek, ha a pár együtt marad, és gyermekeket vállalnak
– példálózott Vance.
A 2025 februári müncheni biztonsági konferencián J. D. Vance és Keith Kellogg amerikai különmegbízott erős állításokat tett. Az alelnök éles kritikát fogalmazott meg az Európai Unió politikai vezetésével szemben, kifogásolva a felelőtlen kijelentéseket, amelyeket a demokráciáról és az alapvető jogok értelmezéséről tesznek. Vance arról is beszélt, hogy Európa számára nem Oroszország vagy Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem az a belső folyamat, amely során a kontinens elfordul saját alapvető értékeitől.
Mindeközben a Tisza Párt elnöke szombaton a 444-nek adott interjúban arra kérte a miniszterelnököt, hogy már ne kössön olyan megállapodásokat, amelyek a következő kormány kezét megkötnék.
„Azt szeretném kérni Orbán Viktortól, hogy a következő nyolc napban – ebbe beleesik a kedd és a szerda is – ne kössön olyan megállapodásokat, amelyek fenyegetik az ország békéjét és biztonságát, másrészt ami megköti a következő kormány kezét. Az amerikai alelnöktől pedig tisztelettel azt kérem, hogy mondja ki az MTK-stadionban, ahol a fiaim is edzeni szoktak, hogy nem kérnek Magyarországtól katonát, és nem akarják, hogy Magyarországnak bármilyen szerepe legyen az iráni háborúban” – fogalmazott.
Az alelnök látogatása miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezekről itt írtunk részletesen.