A 2026-os választási kampány egyik érdemei ellenzéki belviszálya Kopping Rita váratlan visszalépésével kezdődött.
Erre reagálva Dobrev Klára, a DK vezetője nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, azt állítva, hogy a Tisza Párt zsarolással kényszerítette ki a döntést. A Demokratikus Koalíció ezzel egyidejűleg azonnali hatállyal kizárta Kopping Ritát a párt soraiból.
Szombaton Siposné Bodrozsán Alexandra, a DK kecskeméti önkormányzati képviselője közösségi oldalán közzétett állásfoglalásában cáfolta a pártközpont narratíváját. A politikus kijelentette:
a zsarolási vádak „tudatos hazugságon” alapulnak,
mivel frakciójukban nincsenek a Tisza Párthoz köthető tagok. Rámutatott továbbá, hogy a bizottsági helyek sorsáról – amelyekkel az állítások szerint megzsarolták Koppingot – nem a frakció, hanem a Fidesz-többségű közgyűlés hivatott dönteni.
Jelezte továbbá, hogy bár hivatalos értesítést nem kapott, a párt központi adminisztrátorai megvonták tőle a hozzáférést a kecskeméti DK közösségi oldalához - írja az index.hu.
A képviselő felszólította a pártvezetést saját kizárására is, és közölte: a kialakult helyzet miatt a továbbiakban nem tudja a választókat a Demokratikus Koalíció listájának támogatására kérni.