Nyitókép: Police.hu

Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal: elfogták, kihallgatták

Infostart / MTI
2026. március 20. 12:46
A budapesti fiatal robbantással fenyegette meg iskoláját, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A kispesti rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt folytat eljárást egy 14 éves fiúval szemben, aki szerda reggel nyolc óra körül felhívta az iskoláját, és közölte, hogy az intézményben bomba van.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményre két ismerőse, egy szintén 14 és egy 16 éves fiú vette rá - olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a kerületi rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével még aznap elfogták mindhárom fiatalt Budapesten, majd előállították őket. A rendőrök nem találtak robbantásra alkalmas eszközt sem a fiúknál, sem az iskolában.

A nyomozók a fiatalokat közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.