A Republikon Intézet a februári pártpreferencia-mérésével egyidőben megkérdezte a válaszadóktól azt is, melyeket tartják a legnagyobb problémának jelenleg Magyarországon. Az intézet kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: felmérésük alapján a gazdaság állapota, a megélhetés magas költségei a legelterjedtebb problémák a magyarok körében, ugyanis minden harmadik megkérdezett ezt a választ jelölte meg. „Ezek a problémák a Covid-időszak óta az élmezőnyben vannak” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy a második helyre az ukrajnai háború került, amire a korábbi méréseik során soha nem volt példa. Mint fogalmazott, ez egy olyan téma, ami már évek óta meghatározza a mindennapjainkat, folyamatosan érkeznek a hírek a konfliktussal kapcsolatban, miközben a kormánypártok kampányának már korábban is a része volt. Schlanger Márton azonban azt tapasztalja, hogy január óta még nagyobb hangsúlyt kap a kormánypártok kommunikációjában az ukrajnai háborúhoz való viszonyulás. „A választási kampány fő témája a kormánypárti oldalon a szomszédban zajló háború és annak kérdése lett, minden ötödik ember ezt gondolja most a legnagyobb problémának” – magyarázta a kutató.
Előrébb, a lista harmadik helyére került a demokrácia és jogállamiság leépülése. Schlanger Márton szerint
ez a Tisza Párt kommunikációs sikerét mutatja, mert közérthetőbbé és mérhetővé tudták tenni ezt az egyébként bonyolult témát.
Az egészségügy a negyedik helyre szorult vissza, a migráció és az oktatás állapotát pedig most az emberek 2 százaléka tartja problémának. Megjegyezte: a pártpreferencia egyértelműen befolyásolja, kinek mi számít nagy problémának.
A Tisza Párt szavazóinál a gazdaság állapota van az első helyen, amit a demokrácia és a jogállamiság leépülése követ.
Ez a kettő problémakör kiteszi a Tisza Párt szimpatizánsainak a kétharmadát, míg harmadik helyen a korrupció szerepelt náluk, 20 százalékkal.
A Fidesz-szavazók esetében pedig Schlanger Márton szerint az látszik, hogy a kormánypártok háborúról folytatott kommunikációja „nagyon jól működik és nagyon összekapcsolja tábort”, amit a felmérés azon száma is bizonyít, hogy
a Fidesz támogatóinak 58 százaléka jelölte a háborút a legsúlyosabb problémának az országban.
Az ő körükben 20 százalékkal második helyen a gazdasági állapot és a megélhetés van, míg az egészségügy csak a harmadik az ő megítélésük szerint.
„A bizonytalanok tulajdonképpen ellenzéki állásponton vannak” – tette hozzá a Republikon Intézet kutatója. A megélhetési, gazdasági problémákat tették az első, a jogállamiság leépülését pedig a második helyre. A harmadik helyen náluk az egészségügy állapota szerepel. Schlanger Márton szerint a választás előtti néhány hét legnagyobb tétje az, hogy az ország működésével kapcsolatos problémák vagy a háborús fenyegetés témája lesz-e a domináns.