A Szegedi Rendőr-főkapitányság nem bejelentés, hanem észlelés és tettenérés alapján intézkedett a Sing Sing Music Hall bezárása ügyében – válaszolta a Telex kérdésére a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség a lapnak azt írta, 2026-ban eddig 6 eljárás indult a klubban elkövetett kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.
A szegedi szórakozóhely kedden tájékoztatott arról, hogy egy hónapra bezáratták a hatóságok. A klub közleménye szerint „a Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta, 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás”. A döntéssel szemben a törvényes határidőn belül jogorvoslattal élnek.
Az elmúlt hónapokban a rendőrség sorra zárt be kábítószer-kereskedelemre hivatkozva különböző vendéglátóegységeket és szórakozóhelyeket. Rendőri razziák voltak a Dojo Klubban és a Pécsi Est-ben. Budapesten, februárban bezáratták az óbudai Symbolt és a ferencvárosi Arzenált, március elején pedig 30 napra felfüggesztették a VIII. kerületben található Turbina működését is.