Mintegy 7 milliárd forintos támogatással segíti a tejtermelő gazdákat a kormány, amely 3 hónapon át literenként körülbelül 15 forint felárat biztosít számukra. A támogatást automatikusan jár azoknak, akik tavaly is részesültek nemzeti tejtámogatásban.
Mintegy 800 új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion nehézgépgyártó beruházása Tatabányán. A 43 milliárd forintos projekthez 7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány, a beszállítók 70 százaléka pedig hazai kis- és közepes vállalkozás lesz.
6 milliárd forintos keretből új pályázat indul a technológia transzfer vállalatok erősítésére – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára. A program célja, hogy az egyetemeken és a kutatóhálózatban létrejött innovációk gyorsabban jussanak el a piacra.
Ismét emelkednek a nagykereskedelmi üzemanyagárak csütörtökön, miközben a fogyasztói árakat továbbra is korlátozzák. A benzin nagykereskedelmi ára 11, a gázolajé 15 forinttal nő.
A túlterheltség és a sok ügyelet miatt 7 belgyógyász mondott fel a 12-ből a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky kórházban – értesült a hvg.hu. Az orvosok a legnagyobb, a gasztroenterológiai belosztályról távoznak a hónap végén, de nem a magánszférába, hanem az állami ellátásba.
Érdemi előrelépés nélkül zárult a kormány és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közötti első egyeztetés az iskolai dolgozók béremeléséről. Korábban az érdekképviselet még április 12-e előtt sztrájkot helyezett kilátásba, ha nem lesz eredmény.
Első fokon 30 millió forint pénzbüntetésre ítélte Simon Gábort, a MSZP egykori elnökhelyettesét a Budai Központi Kerületi Bíróság. Egy osztrák bankszámlán 240 millió forintnyi devizát helyezett el, ám ezt vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel.
Lezárult a regisztráció a levélszavazásra azoknak, akiknek nincs magyarországi lakcímük. A Nemzeti Választási Iroda külhoni választásra jogosító névjegyzékében csaknem félmillió választó szerepel.
Magyarországra látogathat a következő napokban az Egyesült Államok alelnöke, J.D. Vance, hogy Orbán Viktort támogassa a választási kampányban – írja a Reuters. Az Index szerint a hírt kormányzati forrásokból megerősítették.
A választások tétje, hogy a következő négy évben is kimarad-e az ország a háborúból – mondta Dunaújvárosban a miniszterelnök. Orbán Viktor a fiataloktól azt kérte, vegyenek részt a mostani választáson, hogy évek, évtizedek múlva legyen továbbra is hazájuk.
Prioritás lesz az oktatás és az állami egészségügy fejlesztése, ha a Tisza kerül kormányra – mondta a Tisza párt elnöke Pakson. Magyar Péter kijelentette, hogy lesznek nemzeti minimumok, mint például a gyermekek védelme. Magyar Péter szerint április 12-én aki nem a Tisza jelöltjére szavaz, az Orbán Viktor hatalmon tartására voksol.
Szlovákiában ideiglenes korlátozásokat vezetnek be a dízel üzemanyagra. Emellett különböző árszintet állapítanak meg a szlovákiai, illetve a külföldi gépkocsik számára – jelentette be a miniszterelnök a pozsonyi kormány ülése után. Robert Fico bejelentette azt is, hogy a csütörtökön Brüsszelben kezdődő EU-csúcson nem készül megszavazni az Ukrajnát érintő határozatot.
Megerősítette Irán hírszerzési és védelmi miniszterének halálának hírét az ország elnöke. Maszúd Pezeskján az X-en azt írta, a Teheránt ért izraeli csapásokban a politikusok családtagjai és munkatársai is életüket vesztették.
Bírálta a NATO tagországokat az amerikai elnök, amiért nem segítenek az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában. Donald Trump úgy fogalmazott: a washingtoni kérés egyfajta teszt volt a szövetségesek felé.
Óriásbombákkal támadott iráni célpontokat a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. A két és fél tonnás bombákkal azokat a rakétalétesítményeket támadták, amelyek veszélyt jelentettek a nemzetközi hajózásra.
Eltalálta egy lövedék kedd este az Irán déli részén található busheri atomerőművet. Kár és sérülés nem történt – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
Új protokoll kidolgozását javasolta a háború után a Hormuzi-szoros hajózásának szabályozására az iráni külügyminiszter. Abbász Aragcsi az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: olyan regionális szabályozásra van szükség, amely Irán és a térség érdekeit is figyelembe veszi.
Új Patriot légvédelmi rendszert telepít Törökország déli részén a NATO, miután Iránból indított ballisztikus rakétákat fogtak el a hónap elején. A rendszer a már működő spanyol Patriot-egységet egészíti ki.
Csehország is csatlakozott ahhoz az uniós kezdeményezéshez, amely szigorúbb feltételekhez kötné a schengeni vízumokat orosz katonák és háborús veteránok számára. A levélben 8 tagállam arra figyelmeztet, hogy az érintettek biztonsági kockázatot jelenthetnek az unióra és a schengeni térségre.
Fél éven belül harmadszor is Savo Minićet választották a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökének. A kormány összetétele változatlan maradt. A politikus korábban kétszer is lemondott, mivel vitatták kinevezésének jogszerűségét.
Ellenállást helyezett kilátásba a kubai elnök bármely külső agresszorral szemben. Miguel Díaz-Canel azt írta: Washington naponta fenyegeti Kubát nyilvánosan azzal, hogy erővel dönti meg az alkotmányos rendet.
A dél-amerikai országok közül utolsóként Paraguay is ratifikálta a Mercosur-megállapodást. Az Európai Unió és a Dél-amerikai Közös Piac közötti egyezményt az uniós tanács több tagország, köztük Magyarország tiltakozása ellenére januárban hagyta jóvá. A ratifikáláshoz még szükség van az Európai Parlament jóváhagyására is.
A Fed változatlanul hagyta az irányadó kamatot, amelynek célsávja 3,5-3,75 százalékon maradt. A döntést kísérő közlemény szerint az amerikai gazdaság továbbra is szilárd ütemben bővül, ugyanakkor az infláció továbbra is a célsáv felett alakul.
Új vállalati forma bevezetésével bírná európaimaradásra, vagy visszatérésre a vállalkozásokat az Európai Bizottság. Megkönnyítenék a cégalapítást, a letelepedést, a működést és a növekedést.
Romániában elfogadta a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását a szenátus. A kvóta növelését az RMDSZ javasolta évi 426-ról 859-re.
Meghalt Dávid Sándor, sportriporter, a Hungaroring egykori sajtófőnöke. Az Aranytollas újságírót 89 éves korában érte a halál.