Nyitókép: majorosl/Getty Images

Hétfőn hosszú időre felbolydul Budapest egyik fontos útvonalának közlekedése

Infostart
2026. március 16. 05:15
A Pozsonyi utca és az István út több szakaszban újul majd meg teljesen, ennek hétfőn, március 16-án indul az első üteme.

Március 16-án, hétfőn elindul az Újpest közlekedését meghatározó útfelújítás az István úton és a Pozsonyi utcában – írja sajtóközleményében a BKK.

A kivitelező már átvette a munkaterületet, és megkezdte az előkészületeket. A beruházás hónapokra jelentősen átalakítja a forgalmi rendet: az első ütemben a Pozsonyi utca Madridi út és Tél utca közötti szakaszán – mindkét oldalon –, valamint a Pozsonyi utca Árpád út és Tél utca közötti részén, az Újpest-központ felé vezető oldalon a szélső forgalmi sávban kell ideiglenesen forgalomkorlátozásokra és hosszabb menetidőre számítani.

Az felújított István út és Pozsonyi utca látványterve. Forrás: BKK

A kivitelezés 2026. március 16-án, hétfőn kezdődik, és több ütemben valósul meg; a Pozsonyi utca–Tél utca csomópont külön ütemben újul meg. A munkák forgalomkorlátozásokkal és -változásokkal járnak, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania.

A felújítás ideje alatt az István út és a Pozsonyi utca mindkét irányban járható marad. Az egyes ütemekben külön-külön vagy a belső, vagy a külső sávokat zárják le, az ütemváltások idején további átmeneti forgalmi korlátozások is várhatók. A gyalogos- és kerékpáros átvezetések végig biztosítottak lesznek.

A hétfőn kezdődő első ütemben:

  • a Pozsonyi utca déli, Madridi utca és Tél utca közötti szakaszán mindkét oldalon lezárják a szélső sávot, a forgalom irányonként egy-egy sávon haladhat, a keleti oldalon a becsatlakozó utcák (Chinoin utca, Lebstück Mária utca és Anonymus utca) zsákutcák lesznek, a nyugati oldalon lévő szervizút folyamatosan megközelíthető marad;
  • a Pozsonyi utca északi, Tél utca és Árpád út közötti szakaszán északi irányban, Újpest-központ felé a szélső forgalmi sávot zárják le; ezen a szakaszon a forgalom egy sávon haladhat, a Munkásotthon utca szintén zsákutca lesz.

Az érintett buszmegállókat – az Angyalföld kocsiszín megállóhelyet mindkét irányban – ideiglenesen áthelyezik 45-50 méterrel előrébb.

Az első ütem forgalomkorlátozásai nem érintik a villamosközlekedést. Sőt, a BKK április közepétől megerősíti az Újpest és Angyalföld közötti kötöttpályás tengelyt. Ennek keretében a reggeli és délutáni csúcsidőszakban a 12-es villamosok a Lehel térig közlekednek, így közvetlen, átszállásmentes kapcsolatot biztosítanak Rákospalota és Angyalföld között. A 14-es villamos menetrendje nem változik. A 14-es és a meghosszabbított 12-es villamos együtt a mainál sűrűbb eljutást biztosít csúcsidőben Újpest és a Lehel tér között, ezért az útfelújítás idején érdemes a villamosokat választani. A villamosforgalom ideiglenes korlátozására csak később, a nyári időszakban kell számítani.

Az újpesti felújíytás miatt korlátozott útszakaszok. Forrás: BKK