A Vitorlás utcai egykori halászati telep sorsa tavaly ősszel fordult döntő szakaszába, amikor a Bahart felügyelőbizottsági anyagaiból kiderült: a korábban többször is sikertelenül hirdetett ingatlan árát 880 millió forintra csökkentették. Tóth Gergő önkormányzati képviselő tájékoztatása szerint ez volt az a pont, amikor javaslatot tett a városvezetésnek a visszavásárlásra. Bár a finanszírozáshoz szükséges hitelfelvétel Lengyel Róbert polgármester szerint kérdéseket vetett fel, a képviselő érvelése szerint a Balaton melletti terület azonnali hasznosíthatósága meggyőzte a testületet, amely végül egyhangúlag támogatta az üzletet – írta a Sonline.
A kormány is engedélyezte a hitelfelvételt, és némi késlekedés után a Bahart is rábólintott az ügyletre, így Siófok megvásárolhatja az ingatlant az eredetileg megjelölt áron.
Rövid távon a legfontosabb cél a parkolási gondok enyhítése: a telek továbbra is parkolóként üzemel majd, de már egy városi cég felügyelete alatt. A cél az, hogy a terület önfenntartó legyen, vagyis a befolyó díjak fedezzék a hitel törlesztését.
Hosszabb távon a városnak nagy céljai vannak a területtel.
Innen indul majd a tervek szerint az új Szent Krúdy sétány, amely a Sió-hídon keresztül köti össze a parkolót a hajóállomással és a Rózsakerttel.
Gyakorlatilag ez a vétel teszi lehetővé, hogy a Petőfi sétány és a kikötői negyed között egy egységes, modern korzó jöjjön létre. A halászati telep visszaszerzésével tehát a város nemcsak egy ingatlant nyert, hanem lehetőséget kapott a Balaton partjának teljes rendbetételére is ezen a szakaszon.