ELŐZMÉNYEK
Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat – közölte a Budapest Airport.
A közel-keleti helyzet érinti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és az ide érkező járatokat. Vasárnap 28 járatot töröltek
- Tel-Aviv,
- Dubaj,
- Abu-Dzabi,
- Doha,
- Ammán
desztinációval.
„A járatstátuszok nap folyamán folyamatosan változhatnak. Javasoljuk utasainknak, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak légitársaságuknál és a konzuli szolgálatoknál, valamint kövessék a Budapest Airport járatinformációs felületeit” – áll a Budapest Airport közleményében.
Továbbra is fennáll a légtérzár Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben, további tájékoztatás hétfőn várható, a magyar diplomáciai képviseletek addig is üzemelnek
– közölte korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter közölte, melyik légitársaság mikorra ígért tájékoztatást:
- Az Etihad holnap hajnal 2 órára,
- a Qatar Airways holnap reggel 9 órára,
- az Emirates légitársaság holnap délelőtt 11 órára
ígért tájékoztatást a továbbiakról.
Az iráni háború második napjának összes hírét elolvashatja percről percre tudósításunkban.