A Bács-Kiskun Vármegyei rendőrök 2026. február 20-án este intézkedtek egy húszas évei elején járó férfivel szemben, aki Kecskeméten világítás nélkül, az út két széle között indokolatlanul cikázva közlekedett autójával.
Elfogásakor a férfi kristályt tartott a ruházatában és az általa használt autóban, 2026. február 20-át megelőzően pedig amfetamint, valamint MDMA-t fogyasztott, amely anyagok kábítószernek minősülnek. Az elkövető lakóhelyén tartott kutatáson a kábítószer adagolásához szükséges mérleg, zacskó és egyéb csomagolóanyag került elő.
Mivel a férfi katona volt, a terhére róható kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetése miatt a nyomozó ügyészség hallgatta ki gyanúsítottként. A férfi a vele közölt megalapozott gyanú szerint anyagi haszonszerzés érdekében értékesítés céljából szerzett meg ismeretlen személytől kábítószernek minősülő anyagot.
A nyomozó ügyészség elrendelte a szerződéses katona őrizetét, aki a gyanúsítotti kihallgatásán nem tett vallomást.
A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását 2026. február 24-én – a katonai fegyelmi okra, és arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
A gyanúsított szolgálati jogviszonya az eljárás alatt megszűnt.
A kutatáson lefoglalt tárgyakról készült fotók elérhetőek a közlemény mellékletében.
A nyitókép illusztráció.