A kormányfő szerint Brüsszel mellett már Kijev is be akar avatkozni a választási kampányba. Orbán Viktor a Mandiner Klubesten úgy fogalmazott: a választási csata még nyílt, és sok munkával a Fidesz-KDNP ismét elérheti a győzelmet. A Fidesz elnöke úgy vélte, a kormány száz százalék felett teljesítette a 4 évvel ezelőtti vállalásait.
Az Európai Bizottsághoz fordul a főpolgármester a szolidaritási hozzájárulásról szóló kormányrendelet miatt. Karácsony Gergely azt is közölte: a márciusi iparűzési adóbevételek érkezéséig nem tudnak fizetni a beszállítóiknak. A főpolgármester azután beszélt erről, hogy a kormány visszamenőlegesen is megtiltotta a szolidaritási hozzájárulás beszedése elleni perek indítását és jogvédelem kérését.
Azonnali jogvédelmet rendelt el a Pázmány Campus építési engedélyével szemben a Fővárosi Törvényszék – közölte az építkezést kifogásoló józsefvárosi önkormányzat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte: fellebbezni fog.
Február 15-én tartja évértékelőjét a Tisza párt elnöke – ismertette Magyar Péter a közösségi-oldalán. A pártvezető tegnap az ATV-ben jelentette be, hogy most szombaton, február 7-én mutatják be a Tisza programját az országgyűlési választásokra.
Megkezdődött az áprilisi országgyűlési választásokról szóló értesítők postázása. A dokumentumot elektronikus formában is megkapják, azok, akiknek van tárhelyük.
Demonstrációt tartottak a helyi lakosok a győri városházán az önkormányzati lakáskasszából állítólag eltűnt 1,7 milliárd forint miatt. Az akcióra a polgármester kérte a helyieket a Fidesz felügyelete alatt álló városi lakáskasszából eltűnt összeg miatt, és a közgyűlés feloszlatását is indítványozta. Eközben más ügyben fegyelmi eljárást indított a győri polgármester ellen a közgyűlés többségét adó Fidesz-frakció.
Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira. A 4,8 milliárd forintos pályázati keret tehetséges fiatalok, oktatási intézmények és tehetséggondozó szervezetek számára érhető el a teljes Kárpát-medencében.
Elsőfokon nyolc év fegyházbüntetést kapott a 2023. februárjában elkövetett antifa-támadásokért a per negyedrendű vádlottja. A német állampolgárságú Maja T-t és társait azzal vádolták, hogy megvertek több olyan embert, akikről a ruházatuk alapján azt gondolták, szélsőjobboldaliak.
Haladéktalanul kiutasítja a kormány Magyarország területéről a kényszersorozásban résztvevő ukránokat – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Az nem derült ki, hányan vannak Magyarországon azok közül, akik Ukrajnában részt vesznek a kényszersorozásban.
Megkezdődött Abu Dzabiban az újabb orosz-ukrán-amerikai tárgyalási forduló, de továbbra is jelentős az eltérés az álláspontok között. Oroszország továbbra is a Donbasz teljes egészét kéri, Kijev azonban erre továbbra sem hajlandó. A Kreml szóvivője annyit közölt: amíg Kijev nem fogadja el a békefeltételeket, addig Moszkva folytatja az Ukrajna elleni csapásokat.
Mégis folytatja az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodással összefüggő jogalkotási munkát az Európai Parlament. A testület még január 21-én jelentette be, hogy az amerikai elnök vámfenyegetései, valamint Grönland tervezett megszerzése miatt felfüggeszti a munkát.
Átutalta Venezuelának az olajmegállapodásból származó teljes, 500 millió dolláros összeget az Egyesült Államok. Az utolsó, 200 millió dolláros részletét most küldték el. A megállapodás azután született, hogy január 3-án egy amerikai katonai akcióban elrabolták Nicolás Maduro venezuelai elnököt.
További kölcsönös gazdasági megállapodásokat tervez az amerikai és a kínai elnök a legutóbbi telefonbeszélgetés alapján. Donald Trump közösségi oldalán kiemelte: Peking repülőgép-hajtóművek szállítását és a szójabab mennyiségének emelését is tervezi, de szó volt Kína olaj- és gázvásárlásáról is az Egyesült Államoktól.
Megölték Szaif al-Iszlám Kadhafit, Moammer Kadhafi egykori líbiai vezető fiát. Az 53 éves férfit Zintán városban, otthona előtt lőtték le, a támadók elmenekültek a helyszínről. A haláleset várhatóan tovább növeli a politikai feszültséget Líbiában.
A termelés csökkentése miatt mintegy 900 dolgozótól válna meg a Dacia. A romániai székhelyű vállalatnál ezt nem elbocsátással tervezik, a cégvezetés jelentős összegű végkielégítéssel ösztönzi a dolgozókat az önkéntes távozásra.
Rekordszámú elektromos autót gyártottak tavaly Németországban. Emellett másfélszeresére nőtt a plug-in hibrid autók gyártása is. A német autóipari szövetség jelentése szerint az előző évinél 15 százalékkal több, 1,2 millió akkumulátoros-elektromos autó készült el.
Elon Musk lett az első, akinek a vagyona meghaladta a 800 milliárd dollárt, miután a SpaceX felvásárolta a hozzá részben tartozó xAI vállalatot – közölte a Forbes. Elon Musk vagyona jelenleg 571 milliárd dollárral haladja meg a világ második leggazdagabb emberének, a Google társalapító Larry Page vagyonát.