Nyitókép: Jatuporn Tansirimas/Getty Images

Iskolai bántalmazás miatt akaszthatta fel magát iskolájában egy ercsi kisdiák

Infostart
2026. január 31. 07:45
Stabil állapotban szállítottak kórházba a mentők egy tanulót az ercsi Eötvös József Általános Iskolából január 29-én, csütörtökön. Az intézmény fenntartója és a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, amelynek hátterében iskolai bántalmazás gyanúja merült fel.

A Dunaújvárosi Tankerületi Központ tájékoztatása szerint az intézményben tanulók közötti konfliktus alakult ki, melynek során egy diák a ruházatánál (kapucnijánál) fogva „a fogasra akaszkodott”. Az esetről a közösségi médiában számolt be lelkész.

A gyermeket társai azonnal segítették, fizikai sérülés nem történt, azonban a mentőszolgálat megfigyelésre egészségügyi intézménybe szállította – írja a hvg.hu

Az iskola vezetése fegyelmi eljárás keretében vizsgálja az érintett tanulók felelősségét.

A kialakult helyzet kezelésébe és a diákok segítésébe iskolapszichológust vontak be.

Az intézményvezetés – a megszaporodott fegyelmi problémákra hivatkozva – egy 55 kamerából álló biztonsági rendszer kiépítését kezdeményezte az önkormányzatnál.

Zaklatás

A helybéliek és a szülők visszajelzései alapján az érintett ötödik osztályos tanulót korábban rendszeres verbális és fizikai bántalmazás érte társai részéről. A tankerület megerősítette, hogy az utóbbi időben több bejelentés érkezett hozzájuk az iskolában tapasztalható fegyelmi gondokról, amelyek megoldásán a fenntartó, az iskola és az önkormányzat közösen dolgozik.

A rendőrség vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény, a tankerület pedig jelezte igényét iskolaőri státusz betöltésére az intézményben.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!