Az Európai Unió működéséről szóló szerződés világosan, félreérthetetlenül, félremagyarázhatatlanul úgy szól, hogy a tagállamoknak egyhangúlag kell dönteniük, felvesznek-e új országot a tagállamok sorába - tette hozzá. „Mi, akik 16. éve kormányzunk Magyarországon, mindig mertünk nemet mondani Brüsszelnek, és Ukrajna tagságának kérdésében is nemet fogunk mondani" - közölte.
Szijjártó Péter a kétsebességes csatlakozást nonszensz trükknek nevezte, mondván, Brüsszel meg akarja vezetni az ukránokat, hiszen pontosan tudja, hogy mindaddig, amíg ez a kormány van Magyarországon, addig Ukrajna nem lehet tagja az EU-nak. Szerinte, bár az Európai Unióban világosan lefektetett szabályok vannak, az Európai Bizottság és annak elnöke,
Ursula von der Leyen "kénye-kedve szerint értelmezi" ezeket a szabályokat.
Ez is nagy kockázata az Európai Unió jövőbeni működésének, és joggal felvethető, működhet-e olyan szervezet, amelynek vezetése önmaga veszi semmibe a szervezet működéséről, életéről érvényben lévő szabályokat - tette hozzá.
A műsorban szó volt arról is, hogy a Mol tárgyalást folytat a NIS szerb olajvállalat megvásárlásáról, Szijjártó Péter ez ügyben csütörtökön Belgrádban járt. Mint ismertette, a Mol mint a régió egyik legnagyobb energiavállalata tárgyal a szerb olajvállalat többségi orosz tulajdonosával az orosz részesedés eladásáról, és tárgyal a kisebbségi tulajdonos szerb kormánnyal a jövőbeni együttműködésről.
Küszöbön áll a megállapodás - mondta, hozzátéve, óriási előrelépés lenne a régió energiabiztonsága és az árak szempontjából is, ha integráltan működhetnének Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolaj-finomítói. A Mol tárgyal, a magyar kormány pedig teljes körű diplomáciai támogatást biztosít - mondta a miniszter, aki álhírnek nevezte, hogy a Mol bezárná a pancsovai finomítót.
Arról is említést tett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trump amerikai elnöktől.
Szijjártó Péter elmondta, a meghívást megtiszteltetésnek veszik, és természetesen részt vesznek a béketanács munkájában, a kormányfő utasította, hogy jelezze ezt az amerikai adminisztrációnak.
Hangsúlyozta, nagyra becsülik Donald Trump "békepárti tevékenységét" világszerte, a gázai békefolyamatban is ő jelenti a reményt, Magyarország pedig érdekelt abban, hogy a Közel-Keleten béke legyen, mert a térség biztonsági helyzete nagy befolyással van a közép-európai biztonsági helyzetre.