Nyitókép: WIN-Initiative/Neleman/Getty Images

Szenteste is víz nélkül maradt sok család

Infostart
2025. december 25. 18:18
Nem sikerült teljes körűen helyreállítani a vízszolgáltatást egy nógrádi településen, ahol egy vasárnapi szivattyúmeghibásodás óta akadozik az ellátás. Bár kedden úgy tűnt, megoldódott a probléma, szenteste napján ismét számos háztartásból jelezték a vízhiányt.

Az Északmagyarországi Regionális Vízművek szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán és a rendszer légtelenítésén a megfelelő víznyomás elérése érdekében - írta a nool.hu.

A kiesés Somoskőújfalu több pontját érinti, ami jelentősen megnehezítette a helybéliek ünnepi készülődését.

Segítségnyújtás és lajtos kocsik

Tábori Anita polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat és a szolgáltató az alábbi intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a helyzetet:

  • A Vörösmarty, a Bánki Donát és a Kilátó utcákban tartályokat helyeztek ki, amelyekből nem ivóvíz minőségű víz vételezhető.
  • Az önkormányzat palackozott ivóvizet biztosít azoknak, akik jelzik igényüket a kijelölt telefonszámon.
  • A segítségre szoruló emberek a 20/469 7685-ös számon kérhetnek támogatást.

A település vezetése hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzetben komoly összefogás alakult ki a faluban, a szakemberek pedig az ünnep alatt is azon fáradoznak, hogy minden háztartásban helyreálljon a szolgáltatás.