Nyitókép: Bucsy Levente / Infostart

Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2025. december 4. 11:58
Az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársai az elmúlt hetekben tárgyaltak a H5-ös, szentendrei HÉV felújításának részéleteiről az érintett önkormányzatokkal. A polgármesterek szerint sikeresek voltak az egyeztetések. Az ütemezésről és a műszaki tartalomról szóban már tudni.

Még idén kiírják a közbeszerzési eljárásokat a HÉV-vonalak felújítására, és a járművek cseréje is a tervek között szerepel; ezt még év elején mondta az InfoRádió kérdésére válaszolva Lázár János építési és közlekedési miniszter, budapesti kötött pályás közlekedési uniós forrásokat kívánt HÉV-célokra dedikálni, a munkát pedig 2025 első negyedévében el is kellett volna kezdeni a közbeszerzési eljárások kiírásával.

A munka felgyorsítására azért volt szükség, mert az EU következő, 2028-ban kezdődő 7 éves ciklusában Magyarország már nem számíthat ilyen pántlikával pénzügyi támogatásra.

A kormánydöntés végül a szentendrei H5-ös HÉV-et érinti, ez a vonal vár teljes felújításra. Ősszel végre egyeztetések is kezdődtek az érintett önkormányzati vezetőkkel, és komoly előrelépések is történtek.

Kiss László, Óbuda polgármestere például az InfoRádióban elmondta,

sikerült mindenben megállapodni, valamennyi, III. kerületi HÉV-állomás akadálymentes is lesz.

„Békásmegyeren jelentős fejlesztés történik, P+R parkolók, mozgólépcsők is épülnek, a Tímár utcánál pedig szintbeli átkelőhely jön létre. Arra kértem a minisztériumot, hogy próbálják megoldani, ne másfél évig tartson a beruházás, hogy ez kevéssé terhelje az északi agglomeráció forgalmát. E téren egyeztetést ígértek, mi pedig egy munkacsoportot hoztunk létre” – számolt be a kerületvezető.

Fejlesztések Szentendrén is lesznek, ezekről Fülöp Zsolt ottani polgármester beszélt az InfoRádióban. Elmondta, a HÉV-ek befogadására nem építenek új csarnokot, a jelenlegit viszont alkalmassá teszik arra, hogy az új szerelvényeket fogadni tudja, ott lehessen is javítani, felújítani azokat, és az összes többi infrastrukturális beruházás is megvalósul:

  • új állomásépület
  • autóbusz-pályaudvar
  • parkolóház a hozzá tartozó utakkal.

Fülöp Zsolt már pontosabbat is tudni vél a közbeszerzések kiírásáról (2026), „a tényleges rekonstrukció 2027-ben kezdődik, és másfél éven át teljes vágányzár lesz a szentendrei HÉV vonalán”.

Forián-Szabó Gergely, Budakalász polgármestere szintén sikeresnek nevezte az egyeztetéseket.

„Nagyjából a korábbi kérések és műszaki tartalom, amit a város fontosnak tartott, mind benne van a projektben. Ez a korszerűsítés lehetővé teszi azt, hogy egyrészről a pálya teljes rekonstrukciója megvalósuljon, új szerelvények is érkeznek, valamint az állomások és környezetük is megújul, fedett kerékpártárolók létesülnek, amelyek alkalmasak arra, hogy ráhordás legyen a HÉV-vonalra, illetve az autósok számára minél inkább helyben elérhetők legyenek azok a biztonságos P+R parkolóhelyek, amelyek biztosítják azt, hogy könnyen át lehessen szállni autóról a közösségi közlekedésre” – ecsetelte a városatya.

A H5-ös HÉV fejlesztésének részleteiről, valamint a többi HÉV-vonal felújításának terveiről is kérdeztük az Építési és Közlekedési Minisztériumot, egyelőre nem éltek a válaszadás lehetőségével.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szentendrei hév-felújítás - megegyezett a kormány az önkormányzatokkal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást