2023 novemberében két évre választották meg a nagyobbik kormánypárt vezetését, idén októberben pedig még úgy volt, hogy november 22-én a tagság újra összesereglik, hogy megválasszák a Fidesz vezérkarát a következő két évre, ám ez, mint a hvg.hu utánajárt, egyelőre tolódik.
A portál megkereste a pártelnököt és a négy alelnököt is, hogy mik az ezzel kapcsolatos tervek, végül Kósa Lajos alelnök válaszolt a lap érdeklődő kérdéseire, ő tisztázta, hogy nem lesz most szombaton tisztújító kongresszus, csak a 2026-os országgyűlési választások után, így az az eredeti elhatározás is sérül, hogy „két év, plusz-mínusz 50 nap” a következő kongresszus.
Született egyébként erre idő közben egy új szabály is, amely szerint már a mindenkori parlamenti választások lezajlásának határnapjától számított 180 napon belüli időpontra kell összehívni a kongresszust, vagyis legkésőbb 2026 őszén.
A közlés szerint tehát még az elnöki ciklus időtartama is hosszabbodik, méghozzá 4 és fél évre, túl azon, hogy a mostani is lehet, hogy 3 év hosszú lesz.