Nem adják át pénteken az M30-ast a forgalomnak – szögezte le Lázár János egy friss, a közösségi oldalára feltöltött videóban.
„Az igazság az, hogy – hogy is mondjam, úgy mondom, ahogy felénk szokták – a Strabag átb@szott bennünket, és nagyobb baj az, hogy ezzel a Borsod vármegyeieket bünteti, mert Szikszó és Miskolc között ugyan megsüllyedt az M30-as a Strabag hibájából, de azt vállalta, hogy 10 hónap alatt, október 31-ig helyreállítja. Mi naivak voltunk, elhittük. Kicsit balfék módon viselkedett a minisztériumom, a tárcám és jómagam is. Hittünk a Strabagnak, ez súlyos hiba volt. A Strabag pedig bünteti a választópolgárokat és szórakozik a kormánnyal. Megmutatja, hogy milyen erős egy igazi gyarmatosító" – mondta az építési és közlekedési tárca vezetője, további erős kifejezések kíséretében, mint például hogy a Strabag csuklóztatja a kormányt.
Utalva a megsüllyedt útszakaszra, közölte: itt egy garanciális felelősségvállalásról van szó, ez egy olyan hiba, amit a Strabagnak kell kijavítania és a kormány nem fog többletpénzt adni. Állítása szerint a Strabag nagyon mohó volt, mert kihagyta a megfelelő műszaki megoldást, hogy többet keressen, és most az adófizetők pénzéből akarja azt a hibát kijavítani, amit ő követett el.
„Ezt természetesen nem fogjuk engedni. Szerintem nem jól teszi a Strabag, hogy szórakozik a kormánnyal, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit jelent az, hogyha valaki megpróbálja Magyarország kormányát megszívatni, vagy szórakozik például velem” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy bocsánatkéréssel tartoznak a helyieknek és a közlekedőknek azért, mert nem tudták ezt a Strabagból „kitaposni”. Aktívan dolgoznak a megoldáson, Lázár János reményei szerint rövid időn belül meg lehet majd nyitni az autópályát, úgy is, hogy „ezt a menetet a Strabag nyerte”.
Mint ismert, az M30-as autópálya szikszói szakaszát az üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly február 17-én zárta le, miután a pályaszerkezet több helyen is elmozdult, a burkolat pedig megrepedt. A hiba okáról a miniszter akkor azt mondta, az altalajban folyamatos vízszivárgás van, amit nem kezeltek. Ezért százezer köbméter földet kell elbontani, majd visszaépíteni.
A közelmúltban rendkívüli szervezeti, pénzügyi és működési vizsgálatot rendelt el az AKA Zrt.-vel és a Strabaggal szemben az építési és közlekedési miniszter. Lázár János szerint a Strabag nem teljesítette az M30-as autópálya határidős átadását, és vitatott módon próbálta meghosszabbítani a 2031-ben lejáró koncessziós szerződését.