Semjén Zsolt a határon túli magyarság elleni hangulatkeltésként értékelte a szavazati jog megvonására irányuló szándékot. Úgy fogalmazott: nem gondolta volna, hogy 2004. december 5-e még egyszer előkerül, de van olyan párt, amelyik a zászlajára tűzte, hogy elvegye a határon túli magyarok szavazati jogát. Megjegyezte: ez alkotmányosan sem lehetséges. Arra az érvelésre, hogy aki nem Magyarországon fizet adót, ne is szavazhasson, azt mondta: ez teljesen abszurd. Számos csoport van, amelyek tagjai bár magyar állampolgárok, nem fizetnek adót. Példaként hozta a külföldön munkát vállalókat.
A zárónyilatkozatban szintén rögzítették, hogy egységesen kiállnak Brenzovics László mellett és amellett is, hogy a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) a kárpátaljai magyarság legitim képviselője. A KMKSZ-t a kárpátaljai magyarság választáson hatalmazta fel a képviseletükre - rögzítette.
Az elfogadhatatlan, hogy a legitim képviselet helyett az ukránok álmagyar szervezetek képviselőit ültetik be a bizottságokba.
Semmilyen legitimációval nem rendelkeznek és nem magyar, hanem ukrán érdekeket képviselnek - jelentette ki.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy 2010 óta tízezer beruházást hajtottak végre külhonban, 6500 magyar intézmény és szervezet működéséhez járultak hozzá. Évről-évre száz nemzeti jelentőségű intézményt választ ki a Máért kiszámítható finanszírozással, ezen túl nyílt pályázatokon 35 ezer programot, szervezetet segítettek - ismertette. Külön kiemelte az óvodák megerősítését külhonban; 700 óvodát és bölcsődét újítottak fel, és 150 újat építettek. Emellett Kárpát-medence szerte 4000 templomot tataroztak, 200 újat építettek - sorolta.
Kitért arra is, hogy a Szülőföldön magyarul programban százezer forintos iskoláztatási támogatást biztosítanak, ennek köszönhetően 230 ezer gyerek jár magyar iskolába. "Ez a legnagyobb teljesítmény, ami a magyar megmaradás záloga" - hangsúlyozta.
A Határtalanul! programban 10 ezer tanulmányi kirándulást finanszíroztak és 600 ezer gyerek jutott el intézményes formában külhoni magyar közösséghez. A családtámogatások közül az anyasági támogatást és babakötvény 70-70 ezren kapták meg. Emellett 12 ezer pedagógussal, 200 egészségügyi szakemberrel - akik a szűrőprogramokat végzik - és 200 újságíróval a határon túli médiumoktól rendszeres a kapcsolattartás, ahogy háromezer vállalkozóval is hálózatszerű kapcsolatot tartanak fenn.
Ismertette:
összesen 250 milliárd forintot fordítottak gazdaságfejlesztésre külhonban, 62 ezer nyertes pályázat volt.
Tipikus "win-win" szituáció: jó a külhoni magyaroknak, az utódállamoknak és a többségi nemzet tagjainak, és a magyar gazdaságnak is - mutatott rá.
Kitért arra is, hogy Kárpátalján egyetlen oktatási intézményt sem kellett bezárni a háború ellenére, ami a kárpátaljai magyarság hősiességét bizonyítja.
Összegzésként úgy fogalmazott: "mi a vásznat és a keretet adtuk, a festményt a külhoni magyarság, a nemzetünk festi".
Nacsa Lőrinc, nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a parlamenti pártok közül a Momentum és a Párbeszéd nem fogadta el a meghívást a Máért-re, a DK nem is reagált. Azt mondta, sajnálja, hogy a magyar belpolitikában 2004. december 5-e árnyéka még mindig jelen van.
Kiemelte: a magyar közösség jelentős része azt gondolja, egy a nemzet, az állam határai nem azonosak a nemzet határaival és helyes, ha olyan Magyarországot építenek, amelyik felelősséget tud viselni a külhoni magyarságért, beleértve a diaszpórát is. Ennek szellemében fogadták el a zárónyilatkozatot is - hangsúlyozta az államtitkár. Kijelentette: nem brüsszeli, hanem nemzeti szuverenitáson alapuló nemzetpolitikát kívántak folytatni.