Nyitókép: Daniel Day/Getty Images

Az Európai Parlament nem függesztette fel Magyar Péter, Dobrev Klára és Ilaria Salis mentelmi jogát

Infostart
2025. október 7. 12:50
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága korábban nem támogatta a képviselők kiadását, mert megítélése szerint a jogi eljárások célja a képviselők politikai tevékenységének aláásása.

A JURI korábbi indoklását az EP többsége elfogadta: Magyar Péter és Dobrev Klára esetében kézfelemeléssel szavaztak, Ilaria Salis olasz képviselőnőnél gombnyomással.

A 24.hu azt írta, hogy Salis esetében előzetesen "rezgett a léc", hogy meglesz-e a többsége, de végül a a képviselők kiálltak mellette, amit látható megkönnyebbüléssel fogadott.

Magyar Péter európai parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését három ügy miatt kérték.

Az egyik egy mobiltelefon eltulajdonításával kapcsolatos (az Ötkert szórakozóhelyen történt eset), a másik kettő pótmagánvádas eljárásban zajló becsületsértési per (Simonka György volt fideszes képviselő feljelentése, amiért Magyar bűnözőnek nevezte a súlyos vádakkal bíróság előtt álló Simonkát; Toroczkai László, a Mi Hazánk elnökének feljelentése, amiért Magyar a Fidesz szatellitpártjának nevezte a pártját).

Magyar Péter a szavazás előtt nem sokkal azt közölte, hogy ő nem fog szavazni, és pártja képviselőit is erre, vagy tartózkodásra kérte. A politikust a tavalyi EP-választások során választották meg a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének.

Dobrev Klárát Áder János volt köztársasági elnök testvére, Pölöskei Gáborné Áder Annamária jelentette fel, miután Dobrev azt állította, hogy bűnös a pedofil-botrányban, mert tudott a bicskei ügyekről, de nem tett semmit.

Ilaria Salis szélsőbalos aktivista több mint egy évig volt Magyarországon letartóztatásban, mert a vádak szerint társaival Budapesten, a szélsőjobboldali Becsület napja rendezvénye idején több embert bántalmaztak. A letartóztatásból azért szabadult, mert EP-képviselő lett és így a magyar hatóságoknak fel kellett függesztenie az ellene zajló büntetőeljárást. A Budapesten elfogott antifa aktivista ellen bűnszervezetben elkövetett három rendbeli, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat Magyarországon.

Salis ügyében a jelenleg 720 tagú Európai Parlament képviselői közül 628 szavazott, közülük 306 támogatta az olasz EP-képviselő mentelmi jogának fenntartását, 305 ellenezte, 17 pedig tartózkodott. Az egyik EP-képviselő jelezte, hogy szavazókártyája nem működött, de az EP elnöke, Roberta Metsola elutasította a szavazás megismétlésére irányuló kérést.