Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: „nemzetközi zebrát dobtak be a köztudatba" a Trump–Orbán telefonnal

Infostart
2025. augusztus 21. 09:52
Cáfolta a külgazdasági és külügyminiszter, hogy a Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalása után Donald Trump amerikai elnök felhívta volna a magyar kormányfőt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Harcosok Órája podcast vendége volt, amelyben elmondta, kész biztosítani az ország a biztonságos körülményeket egy béketárgyaláshoz, azt viszont cáfolta, hogy Donald Trump felhívta volna a washingtoni csúcs után Orbán Viktort.

Mint az Index összefoglalójából kiderül, Szijjártó Péter szerint a Bloomberg amerikai hírügynökség „az eddigi legnagyobb nemzetközi zebrát dobta be a köztudatba” azzal, hogy azt terjesztette kedden, volt ilyen telefon az amerikai elnök és a magyar kormányfő között.

Ugyanebben a tájékoztatásban, illetve ez alapján a Politicóban kapott szárnyra az a híresztelés is, hogy Budapesten lehetne háromoldalú, amerikai–orosz–ukrán békecsúcs, aminek a külügyek vezetője szerint az lehet az oka, hogy

  1. már a háború kitörése utáni napokban Szijjártó Péter hívta Moszkvát, hogy Magyarország bármikor kész helyszínt biztosítani a béketárgyalásokhoz, csak „egy órával előtte szóljanak"
  2. Magyarország az egyetlen nyugati ország, amely korrekt, kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytat az Egyesült Államok és Oroszország vezetőivel egyaránt
  3. Budapest, Magyarország „jó hely", amit „mindenki tud".

A helyszínnel kapcsolatos értesülésekre a Fehér Ház is reagált közben: nincs megerősítés, de cáfolat sincs. Továbbiak is felmerültek ajánlatszinten: Moszkva, Genf, Bécs, Minszk.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni: