„Biztosítóberendezési hiba lassítja a vonatok fogadását és indulását a Keleti pályaudvarnál. Kollégáink már dolgoznak a hiba beazonosításán és kijavításán. A Keletiből induló, valamint oda érkező járatoknál addig hosszabb menetidőre kell számítani. Utasaink elnézését kérjük!” – közölte nemrég a Mávinform.
A változások a hatvani és szolnoki vonalat érintik a hivatalos tájékoztatás szerint, de az utasok kommentárjai szerint van olyan gödöllői vonat is, ami nem ment be a Keletibe. Sok utas a borzalmas hőségre panaszkodik.
A MÁV közleménye szerint az alábbi változásokra kell számítani:
Budapest–Hatvan–Miskolc vonal
Az egri Agria, valamint a gyöngyösi Mátra InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonal
Az újszászi vonal elővárosi járatai a Keleti pályaudvar helyett Rákosról indulnak, és oda is érkeznek.
A Budapest–Békéscsaba közötti InterCityk és InterRégiók Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak.
FRISSÍTÉS:
A MÁV közölte, hogy a Budapest–Győr–Bécs/Sopron/Szombathely vonalon a Lehár EC Bécsből csak Kelenföldig közlekedik és onnan is indul.
A Mecsek InterCity Pécsről szintén csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, és onnan is indul.
A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon a gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek.
A 2-es és a 4-es metrón, valamint a gödöllői (H8-as) HÉV-en a vonatjegyek is érvényesek.
Az Örs vezér tere és Kőbánya-felső között pótlóbuszok is közlekednek, amelyek az Örs vezér terén a metró melletti Volán-megállóból indulnak.