Nyitókép: Wikipedia/CDC/WHO

Undorító rovarok támadtak egy magyarországi falura

Infostart
2025. augusztus 10. 11:37
Füle egyes részén temérdek számú rovar jelent meg. Nagy egyedszámmal megjelenő rovar a Nysius nemzetségbe tartozó poloska azon belül vetési vagy gabona poloska jelent meg.

A leginkább érintett területet, a Rákóczi utcát apró rovarok lepték el Fülén és miután világossá vált, hogy nem tűnnek el egyhamar, pláne nem maguktól az önkormányzat megtette a szükséges intézkedéseket és jelentette az esetet a kormányhivatalnál, amelynek agrárügyi főosztályának munkatársa a bejelentés után nem sokkal meg is jelent a településen - írja a feol.hu.

Még nem tudni, hogy miképpen tudnak védekezni a poloskák ellen. A módszerről a Növényvédelmi Igazgatóság véleményezése alapján az agrárügyi főosztály dönt.

„Az egyeztetések során azt vizsgálják és mérlegelik, hogy szükséges-e vállalni a közterületi vegyszeres permetezés kiemelt kockázatát. A hatékony eredményt nyújtó vegyszeres védekezés hatásait alaposan és teljeskörűen vizsgálniuk kell, hiszen ez hatással lehet az emberi egészségre, és a környezetre” – áll a tájékoztatásban.