Nyitókép: Facebook/Hegyi Zsolt/Molnár Zsolt

Több vasútvonalon kedden sem áll helyre a forgalom, gond volt a Keletibe vezető vonalon

Infostart
2025. július 8. 11:32
Számos kihívással küzd a hétfői, nagy kiterjedésű viharok után a MÁV. Egy videót is közzétettek a helyreállításokról.

Páratlanul nehéz éjszakán van túl a MÁV-Volán-csoport, egész éjszaka zajlott a hétfői viharkár elhárítása. Elsősorban a fővonalak felszabadításán dolgoztak a kollégák – mondta Facebook-videójában Lázár János építési és közlekedési miniszter. A sok fakidőlés és a villamosvezetékeket tartó oszlopok kidőlése nehezíti az újraindulást. A reggeli helyzetet egyébként a Mávinform ügyeletese vázolta az InfoRádióban – a vonatpótlásokról itt írtunk.

"Nem ígérhetjük, hogy ma minden vonalon újraindul a közlekedés, a villamosított pályákon lehet, hogy napokra, és lesz, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés. Például a balatonfüredi vonalon és irányban óriási problémákkal és kihívásokkal küszködünk. Szerencsére a Volán rendelkezik annyi autóbusz-kapacitással, hogy több száz busz egészíti ki a hiányos és nehezen közlekedő vonathálózatot" – fogalmazott a tárcavezető.

Elmondása szerint hétfőn legalább 1500 vonatot és 800 ezer utast érintett az országon átsöprő hatalmas vihar. Lázár János hozzátette: mivel kedden újabb viharokra kell számítani, minden kollégát berendeltek, minden létező szakértő a pályán van. A sok kár mellett pozitívumként említette, hogy emberi egészségben, életben nem történt baj.

Éjszaka is nagy erőkkel dolgoztak a szakemberek a problémák helyreállításán a MÁV-nál, erről egy videót is közzétettek:

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán azt írta, hogy a legtöbb problémát az orkán erejű szélben kidőlt fák okozták, amelyek vagy a vágányokra dőlve zárták el az utat, vagy a felsővezetéket károsították meg, emiatt az üzemirányításra, az Országos Haváriaközpontra és a pályás kollégákra is óriási teher hárult. Hangsúlyozta, hogy az éjszaka megfeszített munkájának köszönhetően az érintett vonalak többségén ma hajnalban menetrend szerint indult a vonatforgalom.

Mindezek után kedd kora délelőtt jött a hír, hogy gond van Keleti pályaudvar forgalmával. Az Index azt írta, hogy a Keleti és Szolnok között közlekedő S60 személyvonatnak van egy külön Facebook-csoportja, amelynek egy bejegyzése sezrint Kőbánya felsőn biztosítóberendezési hiba okozta a fennakadást. Egy másik utas arról tájékoztatott, hogy Rákoshegyen állnak legalább fél órája, tájékoztatást nem kapnak. Más internetes felületeken a Keleti pályaudvarról induló vagy oda tartó vonatok késései miatt elégedetlenkedtek az utasok.

Később a MÁV azt írta a lapnak, hogy "Kőbánya felsőnél volt átmeneti közüzemi áramellátási hiba, már megindult a közlekedés", majd kiadtak egy Facebook-bejegyzést, hogy a Keleti pályaudvar forgalma nem állt le.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
MÁV viharkár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást