Hajnalig tartó tüntetés kezdődött kedd délután - sorrendben a negyedik "hídfoglalás" keretében, ezúttal is az Erzsébet hídon, amely arra irányul, hogy tiltakozzanak a gyülekezési törvény korlátozó módosítása ellen. Ismert, az új törvény következtében a gyermekvédelemre hivatkozva betiltható lenne a június 28-ai Pride felvonulás - ismert: a gyermekek egészséges fejlődéséhez való jogának érvényesülésére hivatkozva lehet betiltható a homoszexuálisok nyárra tervezett nyilvános eseménye.
Az Erzsébet hídon kedd délután több száz ember részvételével kezdődött a hídfoglalás - amely 16 órától hajnali 4 óráig kapott engedélyt, a meghirdetés pedig még 24 órára szólt -, amelyen ellenzéki pártok is részt vettek, köztük a Momentum és az MSZP is (utóbbi egy "ügyeleti sátrat" is felállított a pesti hídfőnél, ahonnan egyre többen érkeztek még este 6 után is a hídra).
Este - a Himnusz eléneklése után - beszédet mondott Hadházy Ákos független parlamenti képviselő - a demonstráció főszervezője -, elmondta, a jövő kedden is lesz demonstráció, méghozzá 24 órás, csak nem biztos, hogy az Erzsébet hídon.
Beszédét követően Koltai Róbert szavalta el József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét. Őt Szalay Krisztina író-színésznő szónoklata követte, ezután pedig egy fiatal homoszexuális aktivista szólt. Bíró Dénes következett a mikrofon előtt, aki 10 éve slam poetry csapatot tart egyben, ő Kovács Nóra Judit slammert konferálta fel. "Boróka" következett a színpadon, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi jogok kérdésében mindenki érintett, a hatalom márpedig "ismeri az orosz receptet", és "nem fél használni".
Sinkó Edit a Hegyeshalom melletti Csemeztanya dögtemető létesítése mentén fogalmazta meg kérdéseit, illetve a tiltakozó diákokat érő retorziókról szólt, hangsúlyozva, hogy "oktatási és egészségügyi vészhelyzet van".
A demonstrációra elküldte videóüzenetét energetikai témában Holoda Attila energiügyi szakember, az Orbán-kormány egykori államtitkára, aki azt ecsetelte, miért és hogyan lehet diverzifikálni Magyarország energiaforrásait, de szót emelt a gyülekezési törvény szigorítása ellen is. Szónoklatát a Gazprom-himnusz bejátszása zárta, amire a tömeg "ruszkik, haza" felkiáltással válaszolt.
Erdei Milán transznemű sportoló-diák is megosztotta saját élményeit és haragját a mindennapokból.
Őt követően Puzsér Róbert publicista az "állampárt által állított csapdáról" beszélt, nem szabad, hogy ez a tiltakozás identitáspolitikai vitáról szóljon, amikor a gyülekezés korlátozása forog kockán. "Mi itt a polgári demokráciáért és a jogállamért demonstrálunk" - fogalmazott. Egyszerre védte a Pride, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és Magyar Péter gyülekezési jogát. "Ha ez egy identitásdemonstráció, vereségre van ítélve" - jegyezte meg. Addig szerinte nem lesz változás, amíg az ellenzéki magyarok nem gyakorolnak szolidaritást. "Azért pont a Pride-ot tiltja be a hatalom, hogy a Pride-ról legyen szó" - szögezte le, hozzátéve, Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt eddig 18 meleg büszkeség napja zajlott le, "micsoda hitvány alakoskodás" - tette hozzá, nyomatékosítva, hogy attól senki nem lesz homoszexuális, mert lát egy meleget. Szorgalmazta, hogy konzervatívok és liberálisok, jobb- és baloldaliak kezdjenek egymás között hidakat építeni - mint Szörényi és Bródy az István, a király megalkotásakor -, és "mi, magyarok középen találkozunk". Beszédét ismét egy slammer előadása követte.
Laczó Adrienn következett - lemondott bíraként -, és a gyülekezés mint alapjog mellett szállt ő is síkra, illeve az emberek más jogkorlátozásai ellen.
"Pihenésképpen" Hadházy Ákos eddigi nyomozásairól egy rövid videoklipet mutattak be a kivetítőn - már este 8 óra után.
Ekkor az összegyűltek egy része hazaindult, néhányan pedig - helyszíni tudósítások szerint - más hidakat vett célba a Momentum egyes aktivistáinak vezetésével (az Index tudósítása szerint a Szabadság híd a célpont). Az Erzsébet hídon helyszíni becslés szerint "a csúcspillanatban" 3-4 ezer ember lehetett jelen.
A demonstráció mentén sátrakat is állítottak a híd külső sávjában, ezekben zsíros kenyérhez lehetett jutni, illetve melegedni, és papírmasé-világpolitikusokkal fotózkodni.
Este háromnegyed 9 tájban már csak százak voltak az Erzsébet hídon, a Szabadság hídra viszont feljutott egy csoportnyi demonstráló, az átkelőn rekedt autósokat leengedték a tiltakozók.
Hadházy Ákos a tüntetés végeztével a Partizán YouTube-csatorna élő adásában elmondta, a kormánypárti autósokat arra buzdítja, hogy ha nem most, később legalább értsék meg, hogy az ő jogaikért is tüntetnek most, az ellenzékiektől pedig azt, hogy szálljanak ki járműveikből legközelebb, és csatlakozzanak ők is.
Este 9 órára már a Szabadság híd is zárva volt, Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő - aki a korábbi hetekben többször is megmártózott a Dunában a demonstrációk alkalmával - ismét megjelent itt trombitájával. Ekkorra az Erzsébet hídi foglalás gyakorlatilag kifulladt, kisebb csoportok találkozgattak, beszélgettek egymással.
Helyszíni élő közvetítések szerint a Szabadság hídon egy csoport rendőr állta a közúti forgalom útját, de a járdán engedték a gyalogos átkelést este negyed 10-kor, és arra is vigyáz, hogy a járdáról se menjen le senki a közútra, ami így teljesen üres volt a híd pesti felén - a budai felén rendőrök és demonstrálók százai néztek egymással farkasszemet. (Két rendőrsorfal zárta közre az úttestre ült néhány száz embert.)
Az eseményekre reagálva többen a Petőfi híd irányába indultak. A Kontroll élő közvetítésében az látszott ekkor, hogy több száz ember gyalogosan tart a Petőfi hídhoz, ahol rendőrök járművekben várták a pesti oldalon érkezőket.
Kevéssel fél 10 előtt rendőri oszlatás kezdődött a Szabadság hídon, az egyenruhások először szóban szólították fel a jelenlévőket, hogy menjenek fel a járdára. Ugyanekkor ért oda a demonstrálók egy csoportja a Petőfi hídhoz is, ahol az úttesten vonultak. Itt is felállt a rendőrsorfal. Kevéssel fél 10 után teljesen megbénult a Petőfi híd is, igaz, a villamos átjutott rajta, ahogy egy villamost már a Szabadság hídon is átengedtek ekkor már.
A Szabadság hídon 21.42-kor újraindult a forgalom, a tiltakozókat a járdára szorították a rendőrök. A Szent Gellért téren rengeteg rendőrautó és -kisbusz várakozott még ekkor is.
Este 10 órakor a Szabadság hídon és a Petőfi hídon is arra koncentrált a nagy számú rendőri erő, hogy biztosítsa a közúti közlekedést az átkelőkön - az Erzsébet hídon kívül, ahol a lezárást hajnali 4-ig engedélyezték. Este 10 órakor a Szabadság híd pesti hídfőjénél egy újonnan érkezett tiltakozó csoport nézett farkasszemet egy csapat rendőrrel, ugyanez zajlott ekkor a Petőfi hídnál is, de Budán. Az Erzsébet hídon ekkor már csak néhány tucat ember volt.
A hídzáró események és a rendőr-tüntető jelenetek szórványossá váltak este 10 óra után.