Nyitókép: Pexels

A beteg nem ellenkezett, súlyos tévedés egy magyar klinikán

Infostart
2025. január 26. 08:17
Egy mezőtúri 77 éves férfi visszeres lábaival érfestésre érkezett a szegedi egyetemi klinikára. Az orvos egy daganatos betegnek előírt beavatkozást hajtott rajta végre.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a műtétre január 14-én került sor. A riportban, amelyet az index.hu foglalt össze, beszél az érintett beteg, aki arról mesélt, hogy érkezett egy betegszállító. Ránézett és azt mondta: "maga következik. Én meg ránézek a bácsira, hát ő is csak így néz, én is nézek, és akkor azt mondja, mondom, hogy maga következik. Én bementem".

Elmondása szerint a vizsgálóban szólt, hogy érfestésre jött, de csak annyit mondtak neki, hogy feküdjön az asztalra, majd jött egy orvos és elkezdődött a kisebb műtét.

Mire végeztek, kiderült, hogy a tüdődaganatos betegnek szánt beavatkozást végezték el rajta. Elnézést kértek tőle, majd azt mondták, hogy ha már eljött, akkor megcsinálják az érfestést is. A történtekről jegyzőkönyvet is írtak, amellyel a páciens a klinika vezetőjéhez ment. Amikor elmesélte, hogy mi történt vele, akkor a vezető elnézést kért, és azt mondta, hogy ő nem tehet róla.

A dokumentumban egyébként sok más mellett az áll, "a beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozott".

Mocsai Gergely ügyvéd szerint a betegnek kártérítés jár, mivel ebben az esetben teljesen tényállásszerű a foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés.

Az RTL kereste a klinikát is, de azt írták, hogy a történteket még vizsgálják, és a betegjogok miatt nem árulhatnak el részleteket.

Fotó: Alina Rossoshanska.