Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Új nagy park épül Budapest központjában, így fog kinézni

Infostart
2025. január 19. 15:28
"Kiszabadul" a Fővárosi Önkormányzat 3-as udvara.

Elkészültek a Városháza Park koncepciótervei, jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester bejegyzése szerint egy olyan helyet terveztek, amely a város találkozópontja lehet Budapest szívében, ott, ahol most a legkevesebb az egy főre jutó zöldfelület. Reményeik szerint már 2026-ban elkezdődhet a kivitelezés.

Megjegyezte, az új építési törvény által diktált hatósági engedélyezési eljárási idők néhol kiszámíthatatlanok, és a tervezéskor, kivitelezéskor a műemléki környezetre vonatkozó szigorú előírásokat is be kell tartaniuk. De dolgoznak a környék rehabilitálásán: "az udvar már nem parkoló, a Merlin újra kulturális és közösségi funkciókat lát el, a Városháza Parkot visszaadtuk a budapestieknek, és meg is újítjuk".

A bejegyzés szerint elültetnek mintegy 80 fát, amelyeket a Stockholm-módszer szerint kezelnek majd (ez elsősorban újfajta, hatékony talajszerkezetet jelent), a park tervei alapján az öntözéshez a keletkező és a tetőkről is lecsorgó esővizet hasznosítják.

"50 százalékra növeljük a ma nem nagyon létező zöldfelületi arányt, és akadálymentessé tesszük az egész teret. Zöld fal, úgynevezett kolonnád kerül a – lássuk be – nem túl szép városházi homlokzat elé"

- írta Karácsony Gergely. A téren kiülős kávézók, sörözők, infópontok, közösségi terek nyílhatnak.