A kormány karácsony előtt adott ki egy rendeletet, amelynek akkor csak Örményország és Grúzia felelt meg - írja a hvg.hu.
Megszabtak ugyanis egy olyan feltételt, hogy csak olyan országok állampolgárai dolgozhatnak vendégmunkásként Magyarországon, amelyekkel Magyarország vagy az Európai Unió visszafogadási megállapodást kötött, vagy pedig amely országnak van idehaza olyan, az adott ország által üzemeltetett szervezete, amely
vállalja, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér.
A csütörtök délután megjelent Magyar Közlönyben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye éppen a rendelet utóbbi pontjára hivatkozva nevezi meg a Fülöp-szigeteket a feltételnek megfelelő országként. Vagyis maradhatnak és jöhetnek is vendégmunkások a Fülöp-szigetekről.
Az nem derül ki a miniszter közleményéből, hogy december 23. és január 9. között milyen ottani szervezet kezdett működni Magyarországon, amely a karácsony előtti kormányrendelet kiadásakor még nem volt.