Nyitókép: zozzzzo/Getty Images

Ez nem fenyegetés, megvan, hogy kit akarnak elkapni a budapesti rendőrök a borzalmas baleset után

Infostart
2025. január 6. 20:49
A BRFK azonosította, és körözést adott ki a hét ember sérülésével járó közlekedési balesetet okozó férfi ellen.

Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt a a budapesti rendőrök elfogatóparancsot adtak ki a 23 éves Tiganciuc Calin ellen. Ő az a férfi, aki súlyos közlekedési balesetet okozott vasárnap Budapesten. Erről az Infostarton több cikkben is beszámoltunk.

Az illető moldáv állampolgár, és azt az Audi S8-ast vezette, amellyel január 5-én éjfél után elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerület, 6-os számú főút és Növény utca kereszteződésénél egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, a vétkes sofőr elmenekült.

Hétfőn azonosították a menekülő férfit, és fényképet is közzétettek róla. Segített az is, hogy a baleset helyszínén találtak egy feltehetően szállodai vagy Airbnb-szobához tartozó kulcsot is.