A 4iG csoport 60 millió forint értékű digitális fejlesztéssel támogatja a gyógyításban résztvevők munkáját

Infostart
2024. december 18. 14:20
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájával hosszú távú partneri kapcsolat épül ki.

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének mára már hagyományosnak mondható támogatása mellett a 4iG cégcsoport idén a sérült gyermekek oktatásáért létrehozott Bliss Alapítványt is jelentős összeggel segíti – közölte a társaság.

Az elmúlt évek hagyományát követve a 4iG Csoport az üzleti partnereinek megajándékozására szánt keretet jótékony célra fordítja. Idén két szervezetet, a Semmelweis Egyetem alapítványait 35 millió forinttal, míg a halmozottan sérült, beszédképtelen gyerekek digitális eszközökkel történő kommunikációját segítő Bliss Alapítványt 25 millió forinttal támogatja a cégcsoport.

Fekete Péter, a 4iG csoport vezérigazgatója a Semmelweis Egyetem támogatásának átadásakor elmondta: „Hiszünk benne, hogy a jövő nemzedékének támogatása a legjobb befektetés, ezért az oktatás és az egészségügy digitalizációja nemcsak egy a 4iG csoport projektjei között, hanem biztos alapot teremt a fenntartható jövőnek is. A Semmelweis Egyetem folytatólagos támogatásával célunk egy stratégiai partnerség kialakítása, amellyel kifejezzük elköteleződésünket az intézményekben zajló gyógyító munka fontossága iránt. Cégcsoportunk az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett a hazai egészségügy digitalizációjáért, bízunk benne, hogy a mostani támogatással hosszú távon is hozzájárulhatunk a Semmelweis Egyetem gyógyító és oktató munkájához és a Gyermekgyógyászati Klinika digitális fejlődéséhez.”

A 4iG Csoport adományát a Semmelweis Egyetem alapítványai – a Semmelweis Egyetem Alapítvány és az Őrzők Közhasznú Alapítvány – a Tűzoltó utcai épület ambulanciájának informatikai és elektronikai felújítására, valamint egy új digitális oktatócentrum kialakítására fordítja. A Cégcsoport hosszútávú kapcsolatot épít a Semmelweis Egyetemmel, amely a betegek és a dolgozók napi közérzetének javításán felül a jövő generációinak digitális fejlődését is elősegítheti.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hangsúlyozta: „A célunk az, hogy a jövő orvosgenerációi messze túlszárnyalják a mai tudásunkat, köszönhetően a digitalizáció kínálta lehetőségeknek a kutatásban, a diagnosztikában, a terápiában, a betegoktatásban és a betegek távfelügyeletében is. Mind a Gyermekgyógyászati Klinika, mind az egyetem kiemelkedően teljesít a betegellátás és oktatás terén is, utóbbi fejlesztéséhez pedig minden lehetőséget megragad az intézmény.”

A 4iG Csoport másik támogatottja, a Bliss Alapítvány úgynevezett Augmentatív és Alternatív Kommunikációs Központot (AAKK) működtet halmozottan fogyatékos, beszédképtelen emberek számára. Az augmentatív és alternatív kommunikáció (AAK) kiegészítő kommunikációs módszerek, eszközök és technikák gyűjtőfogalma. Segítségével a súlyos beszédzavarral küzdő emberek is képessé válhatnak önmaguk kifejezésére, azaz az AAK „megmutathatóvá teszi a kimondhatatlant”. Az AAK módszerei és eszközei abban segítenek, hogy a sérült emberek képesek legyenek kommunikálni a környezetükkel, ezzel pedig jelentősen javítják az életminőségüket. Az alapítvány munkatársai azért dolgoznak, hogy a sérült emberek számára lehetővé tegyék az önkifejezést, ezzel segítve a társadalomba való beilleszkedésüket. Az adományt speciális oktatást támogató digitális eszközökre fordítja a Bliss.