A közlemény szerint az MCC Középiskolás Programja iskola mellett végezhető ingyenes készségfejlesztő, szakmai és közösségi alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi és külhoni magyar középiskolák diákjait.
A program legkiemelkedőbb diákjai pedig az MCC Egyetemi Programjában, még tágabb nemzetközi kitekintéssel tudják folytatni a felsőoktatási tanulmányaikat kiegészítő tehetséggondozó képzésüket.
A program elvégzése a felsőoktatási jelentkezés benyújtásakor számos vidéki egyetemen plusz pontot jelenthet – tették hozzá.
A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő online kurzusok közül: a kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom és a nemzetközi kapcsolatok. A tananyagok sora 2024 őszétől filozófiai témájú online kurzussal is kiegészült - írták.
A tanulók részt vehetnek továbbá magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő, valamint angol és német nyelvű beszédkészség-fejlesztő kurzusokon is.
Közölték azt is, hogy a felvételt nyert tanulók a lakhelyükhöz, iskolájukhoz földrajzilag legközelebb eső képzési központban kezdhetik meg MCC-s tanulmányaikat.
Úgy folytatták, hogy a Középiskolás Program a tanulás mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet: Magyarországon 6 városban (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) rendezik meg az úgynevezett KP-szombatokat, amelyeken tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal és gyakorlatias, a mindennapokban is alkalmazható tudást nyújtó, készségeket fejlesztő kiscsoportos workshopokkal várják a diákokat. Emellett valamennyi képzési helyszínen elérhetők a heti rendszerességgel szervezett szakmai klubdélutánok, melyek célja – a tanulás mellett – a közösségépítés – fűzték hozzá.