Nyitókép: Facebook/ MÁV/ ILDIKO FULOP

Részben bérvonatokkal indul el a MÁV IC-korszakváltása

Infostart / MTI
2024. december 10. 18:39
Három megoldás áll rendelkezésre az IC-flotta megújítására, és mindegyikkel egyszerre élnek.

A vasúttársaság megújítja az IC-flottát - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden, Facebook-bejegyzésében.

Kiemelte, egyre többen egyre többet utaznak társaságukkal, ezért bővíteni és korszerűsíteni kell a járműállományukat.

Hozzátette, ehhez három megoldás áll rendelkezésre, és mindegyikkel egyszerre élnek.

Először is felújítják azokat a járműveket, amelyek erre alkalmasak. Másodszor használt járműveket bérelnek, hogy enyhítsék a járműhiányt, és üzembiztosabbá tegyék a hazai vasúti közlekedést. Harmadik megoldásként pedig vadonatúj járműveket szereznek be.

Ez utóbbi esetében kedden hivatalosan is elindult 285 darab IC-kocsi beszerzési folyamata. Előzetes piaci konzultációt hirdettek, amelynek keretében felmérik, melyik gyártó, milyen gyorsan, milyen feltételekkel tud a magyar vasúttársaságnak szállítani 2. osztályú termes kocsikat, 1. osztályú étkezőszakaszos, vezérlő- és termes kocsikat, továbbá alacsonypadlós, nagykapacitású kerékpárszállító és "poggyászkocsikat". Ez az összesen 285 kocsi adja majd a gerincét a magyar vasút néhány éven belül teljesen megújuló IC-flottájának - írta Hegyi Zsolt bejegyzésében.