Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Brutálisan drágulhat még a helyben lakók parkolása is az egyik budapesti kerületben

Infostart
2024. október 18. 06:36
Jelentősen drágulhat a parkolás Erzsébetvárosban, mert több a várakozási engedély, mint a parkolóhelyek száma.

„Ne legyünk a város autólerakata” – írja Facebook-bejegyzésében Niedermüller Péter, a hetedik kerület polgármestere, aki szerint sem az erzsébetvárosi lakosoknak, sem a kerületi autósoknak nem érdekük a túltámogatott parkolási rendszer.

„Erzsébetváros megtelt. Nem most, nem idén, hanem évek alatt. A kerületben jóval több a hivatalosan bejelentett autó, mint a parkolóhely – az összes közterületünk 19-20 százalékán autó áll –, közben pedig minden erőfeszítésünk ellenére mindössze 6 százaléka a zöldfelületek aránya. A közterületeinket elfoglaló autók jelentős része szinte ingyen használja ezeket a tereket, az önkormányzat pedig – legalábbis eddig – hatalmas összeggel támogatta ezt” – írja.

A polgármester elmondása alapján 7203 parkolóhely van a kerületben, és idén 9450 (az intézményekkel, cégekkel együtt 10 814) lakossági várakozási engedély került kiadásra. Niedermüller szerint ezt a két számot muszáj közelíteni egymáshoz, mert egyszerűen nem fér el több autó.

„ A három vagy több gyermekes családok, a nyugdíjasok 50 százalékos, az egészségügyi dolgozók és a mozgásukban korlátozottak továbbra is teljes kedvezményre lesznek jogosultak. Az autósok tehát továbbra is részesülni fognak kedvezményben, ugyanakkor a rendszer igazságosabbá válik, hiszen azok, akik többet használnak a közterületből, nagyobb összeggel járulnak hozzá a fenntartásához. Arról is fontos beszélni, hogy nemcsak a lakókat érinti a változtatás, hanem az intézményeket, cégeket is. Intézményenként 10 darab járműig 48 ezer forint, minden további jármű esetében 150 ezer forint lesz a várakozási hozzájárulás díja az adminisztrációs díjon túl” – írta a benyújtott javaslatról Niedermüller Péter.