A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon

Infostart
2024. október 15. 11:14
Idén is lesz SneakPeek kreatívutánpótlás-verseny, a Sneakerness Budapesten, ami november 2. és 3. között kerül megrendezésre a Millenárison. Olyan fiatal tehetségek jelentkezését várják, akik szívesen megváltanák a reklám- és marketingszakmába való belépőjüket – akár két cipővásárlás között.

A Sneakerness fesztivált tavaly rendezték meg első alkalommal Magyarországon, amire akkor hatezren voltak kíváncsiak. Ugyanakkor az előző évi eredmények nemcsak a sneakerfesztivál sikerét igazolták, hanem a Lounge Group SneakPeek nevű aktivitásáét is, amivel a reklámügynökség a jövő kreatívjainak felkutatását tűzte ki célul a sneaker közösség berkein belül.

“Tavaly már beigazolódott, hogy a Sneakerness és a SneakPeek remek lehetőség arra, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsük a reklámszakma iránt, ami világszinten küzd az utánpótlás hiányával. Ráadásul, a sneakerkultúra és a kommunikációs iparág között tényleg rengeteg hasonlóság fedezhető fel. Erre pedig igyekeztünk rávilágítani az idei feladattal is, amit a Seikóval közösen alkottunk meg” – mondta Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója.

Azt, hogy a kreatív szakemberek és a sneaker közösség tagjai jól megférnek egymás mellett a szakmai zsűri is szemlélteti, ahol a kommunikációs iparág képviselői mellett helyet kapott a Sneakerness Budapest főszervezője, Trunk Tomi, valamit a Culture Kicks alapítója, Chase Young is.

A versenyzőket számos nyeremény is várja: az első három helyezés összesen 600 ezer forint értékű Seiko-utalványt, míg a különdíj Sordeo merch szettet ér. A szakmai díjat elnyerő pályázók pedig egy-egy gyakornoki vagy junior pozícióval gazdagodhatnak a Lounge Group kreatív vagy a Seiko marketingcsapatában.

Jelentkezni 2024. október 27-ig a www.sneakpeek.lounge.hu oldalon lehet.